Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rafila: decemberre meghaladhatja a 25 ezret a napi új koronavírusos esetek száma Romániában

Rafila: decemberre meghaladhatja a 25 ezret a napi új koronavírusos esetek száma Romániában Románia

Romániában decemberre meghaladhatja a 25 ezret a napi új koronavírusos esetek száma – vélekedik Alexandru Rafila orvos, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőjelöltje.

Hirdetés
Hirdetés

„Ha ma csaknem tízezer esetünk van, akkor láthatjuk, hogy milyen ugrások voltak egyik hétről a másikra, és most az átlagos esetszámra gondolok, nem egy adott napra. Kezdetben ötszázat ugrottunk, később ezer esetet, most van egy csaknem kétezres ugrásunk egy hét alatt” – emlékeztetett a professzor, aki szerint a napi 25 ezer eset elérése sem kizárt.

Hozzátette, hogy a „fő probléma” nem annyira az, hogy hány eset van, hanem az, hogy hány páciensnek alakul ki a fertőzés közepes vagy súlyos formája, akik kórházba, illetve az intenzív osztályra kerülnek.

Rámutatott: ha ezt a két problémát nem sikerül kezelni – márpedig „az egészségügy nem gumiból van, amit a végtelenségig lehet nyújtani” -, akkor nőni fog a napi halálesetek száma is, amivel már most is a harmadik-negyedik helyen állunk az Unióban. Ha az fertőzöttek számával is előbbre lépünk a rangsorban (most a 10-12. helyen vagyunk), a halottak száma megduplázódhat, sőt megháromszorozódhat” – jelentette ki Rafila.

Jelentősen, napi 80-100 ezerre kell növelni a tesztelési kapacitást

Jelentősen növelni kell a tesztelési kapacitást, annyira, hogy akár 80-100 ezer teszt is elvégezhető legyen naponta – vélekedett Alexandru Rafila.

A professzor szerint célul kell kitűzni, hogy heti legalább félmillió tesztet végezzenek el. Rámutatott: gondot jelent, hogy viszonylag nagy a pozitív tesztek aránya az elvégzett tesztek számához képest: hét közben ez 25%-28%, hét végén, amikor kevesebb tesztet végeznek, elérheti a 40%-ot is. Úgy véli: akkor beszélhetnénk arról, hogy a koronavírus-járvány problémája megoldódóban van, ha a pozitív tesztek aránya a 3%-os biztonsági küszöb alá süllyedne.

Meglátása szerint egyik oka annak, hogy ide jutottunk, hogy a közegészségügyi igazgatóságokat sok megyében olyanok vezetik, akiknek „semmi közük sincs” a közegészségügyhöz.

A professzor szerint jelen pillanatban a tömegközlekedési járműveken terjed leginkább a fertőzés, ezt kellene megoldani, nem az iskolákat bezárni. Kifejtette: míg más európai országokban nyolcadik osztályig járnak iskolába, Romániában felfüggesztették az oktatást.

„Két hete bezárták az iskolákat. Észlelik, hogy csökkent volna az esetszám? Nyilvánvaló, hogy az iskolák megnyitásának nem volt jelentős hatása a fertőzés terjedésére” – mutatott rá Rafila.

Hozzátette, hogy a hatóságok szintjén csak „kezdetleges” kommunikáció létezik, és a naponta nyilvánosságra hozott hírlevél „nem egy közegészségügyi válságban zajló kommunikáció, csupán száraz információ, amely nem mutat sem empátiát, sem megoldást, sem jövőt”.

Véleménye szerint egy országos operatív törzsre lenne szükség, amely naponta felméri a helyzetet és meghozza a szükséges döntéseket, és amelynek minden megyében megfelelő testületei működnek.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük