Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Plagizálással vádolják Nicolae Ciucă kormányfőt

FRISSÍTVE: Plagizálással vádolják Nicolae Ciucă kormányfőt Románia

Plagizálással gyanúsította meg egy román publicista Nicolae Ciucă miniszterelnököt.

Hirdetés
Hirdetés

Emilia Șercan a PressOne.ro portálon kedden közölt terjedelmes írásában azt állítja: a kormányfő 2003-ban leadott, 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált. A Bukaresti Tudományegyetem újságíró karán oktató oknyomozó újságíró a Nemzetvédelmi Egyetem (UNAP) könyvtárában és a Nemzeti Könyvtárban végzett kutatásaira hivatkozva fogalmazta meg a plágiumvádat, de a kérdéses szövegrészekről a könyvtári szabályzatra hivatkozva nem mellékelt fotókat, hanem azok átiratát közölte cikkében.

Șercan öt olyan forrást – három könyvet és két korábbi doktori dolgozatot – nevezett meg, amelyből szerinte Ciucă idézőjelek és hivatkozás nélkül csaknem ezersornyi szöveget emelt át „A román hadsereg elkötelezettségének mértéke a soknemzetiségű közös műveletekben” című doktori disszertációjába. A doktori iskola éveiben hivatásos katonaként szolgáló jelenlegi miniszterelnök állítólag „klasszikus módszereket” alkalmazva – az átmásolt szövegrészeket a bekezdések belsejében elbújtatva, sorrendjüket megkeverve, lényegtelen elemeiket elhagyva – próbálta álcázni a plágiumot.

A PressOne szerzője szerint a plágium digitális eszközökkel már csak azért sem mutatható ki, mert sem Ciuca disszertációja, sem azok a korábban publikált szövegek, amelyekből forrásmegjelölés nélkül másolt át részeket, nincsenek digitalizálva. Erre hivatkozva Șercan bírálta Sorin Cîmpeanu oktatási minisztert, amiért a tárcavezető a plágiumellenőrző számítógépes programokra akarta bízni az akadémiai etika és integritás védelmét.

A PressOne írása felidézte: ezzel a módszerrel sem az első plágiumbotrányba keveredett román miniszterelnököt, a doktori címétől csak lemondása után megfosztott Victor Pontát, sem Gabriel Oprea volt kormányfőhelyettest, sem az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) által plagizáláson ért többi politikust nem lehetett volna leleplezni, hiszen kizárólag nyomtatásban megjelent művekből másoltak.

Șercan megkeresésére a kormány sajtóirodája hétfő este küldte el Nicolae Ciucă reagálását, aki azt állítja, hogy doktorátusa saját tudományos kutatásának eredménye, amely megfelel az akkori törvényes elvárásoknak.

A PressOne-ban megfogalmazott, és más román médiumok által is idézett plágiumvádra reagálva Ciucă kedden később közleményt is kiadott, amelyben bejelentette: felkéri az UNAp etikai bizottságát doktori disszertációja megvizsgálására. Ciucă kifejtette: a doktori dolgozatának témaválasztását saját, külföldi küldetésekben szerzett tapasztalatai ihlették, maga a dolgozat pedig a témában végzett tudományos kutatásainak eredményeit tartalmazza. A miniszterelnök azt állítja: olyan érzékeny témákban, mint a geopolitika, követelmény a fogalmak és kifejezések „szabványosítása”, így elkerülhetetlen bizonyos kifejezések és szófordulatok ismétlődése.

Az UNAp kedd délután közölte, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök kérésére elkezdte az eljárást a 2003-ban általa megvédett, „A román hadsereg multinacionális műveletekben való részvételének dimenziója” című doktori disszertáció minőségi és tudományos etikai normáknak való megfelelésének ellenőrzésére.

Iohannis helyesnek és szükségesnek tartja a miniszterelnök döntését

Az Államelnöki Hivatal szerint Klaus Iohannis helyesnek és szükségesnek tartja Nicolae Ciucă miniszterelnök azon döntését, hogy doktori disszertációjának megvizsgálását kérte a bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem (UNAp) etikai bizottságától.

Az Agerpres hírügynökségnek elküldött válaszában az elnöki hivatal leszögezi, az államfő fenntartja a plágium elleni küzdelemről és a tudományos integritás fontosságáról szóló számtalan nyilvános nyilatkozatában elismételt álláspontját.

„Üdvözlendő minden olyan intézkedés, amely a nyilvánosság előtt felmerült gyanú tisztázására szolgál. Az illetékes intézmények végleges döntéséig Klaus Iohannis elnök nem nyilatkozik többé a témával kapcsolatban” – fogalmaz az elnöki hivatal.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük