Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pácban a Tel Drum

Pácban a Tel Drum Románia

A házkutatások során lefoglalt számítógépei átvizsgálására jelent meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) székhelyén a Tel Drum vállalat igazgatója, Petre Pitiş, aki ellen nemrég bűnügyi eljárást indítottak, írja az Agerpres.

 

A DNA augusztus 18-án közölte, hogy bűnügyi eljárást indított a Tel Drum Rt., valamint ennek képviselői, Petre Pitiş és Mircea Vişan ellen, akiket azzal vádolnak, hogy tudatosan hamis, vagy nem megfelelő okiratokat használtak azért, hogy jogosulatlanul jussanak európai uniós alapokhoz. Ugyanabban az ügyben eljárást indítottak a WFA Impex Kft. és képviselője, Florian Ion, valamint Florea Neda, a Tel Drum képviselője ellen, a fenti bűncselekményben való bűnrészesség vádjával.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közleménye szerint, május 16-án regisztrálták a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal feljelentését, amely szerint 2016 folyamán egyes cégek kidolgoztak egy mechanizmust, amellyel úgy jutottak európai uniós alapokhoz, hogy túlbecsülték bizonyos eszközök árát. Az ügyészek szerint a Tel Drum Rt. a gazdasági versenyképesség javítását célzó európai uniós programban mobil aszfaltkészítő gépre kért vissza nem térítendő támogatást.

„Mircea Vişan és Petre Pitiş, a Tel Drum képviselői, a WFA Impex Kft., valamint Florea Neda és Florian Ion közreműködésével, úgy szervezték meg a beszerzést, hogy a nyertes a WFA Impex Kft. legyen. A valóságban azonban a WFA Impex a Tel Drum társult cége, és az egész csak azt szolgálta, hogy a gép gyártója és a Tel Drum között közvetítve, a WFA Impex mesterségesen felverje az aszfaltkészítő gép beszerzési árát azért, hogy a Tel Drum nagyobb összegű vissza nem térítendő támogatáshoz jusson” – írja a DNA. Az ügyészek szerint semmi nem akadályozta a Tel Drum képviselőit abban, hogy közvetlenül az aszfaltkészítő gép gyártójával tárgyaljanak. A DNA számításai szerint a Tel Drum Rt. jogosulatlanul 4 170 462,50 lejes vissza nem térítendő európai uniós pályázati pénzhez jutott.

Pitiş azt mondta a rá váró újságíróknak, ő a Tel Drum többségi részvényeinek tulajdonosa. A fennmaradó részvények tulajdonjoga öt személy között oszlik meg, de Liviu Dragnea nincs közöttük és nem is volt, mióta Pitiş áll a cég élén – jelentette ki a többségi részvényes. Petre Pitiş hangsúlyozta, nincs személyes kapcsolat közte és Liviu Dragnea között, sőt, nem is találkozott a PSD elnökével, akkor sem, amikor utóbbi megyei tanácselnöki tisztséget töltött be. A közbeszerzési szerződéseket sem Dragnea, hanem helyettese írta alá – mondta a Tel Drum vállalat igazgatója, aki szerint a DNA által kifogásolt közbeszerzési versenytárgyalás szabályosan zajlott le.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük