Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összegyűlt az egymillió aláírás, de még nem dőlhetünk hátra

Összegyűlt az egymillió aláírás, de még nem dőlhetünk hátra Románia

Véghajrához érkezett a nemzeti kisebbségek jövőjéről szóló aláírásgyűjtés: csütörtök éjfélig lehet támogatni. A szervezők szerint az utolsó napokban óriási lendületet kapott a kezdeményezés, szerda estére sikerült átlépni az egymilliós küszöböt, ez azonban még nem elég a kezdeményezés sikeréhez.

Hirdetés
Hirdetés

Pesty László a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezésének kampányfőnöke az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, tegnap este negyed tízkor az aláírások száma átlépte az egymilliós határt. Hozzátette, ez egy szimbolikus szám, a polgári kezdeményezéseknél a jogszabály egymillió aláírást ír elő, mint elérendő cél.

A kampányfőnök szerint szintén beszédes adat, hogy a negyed tízet megelőző tizenkét óra termése százezer aláírás volt. Arra is kitért, hogy szerda este óta nem állt le az aláírások beérkezése.

Arra kér mindenkit, aki szívén viseli a kezdeményezés sikerességét, hogy még ne ünnepeljenek, hanem kampányoljanak tovább azért, hogy a hátralevő 16 órában minél több aláírás gyűljön össze. Erre azért lenne szükség, hogy „megmutassuk Brüsszelnek, hogy legitim a székelyek kezdeményezése” – fogalmazott.

Még 4 országban kell teljesülnie kvótának!

Az akció azonban több okból is folytatódik tovább, részben azért, mert sokan lehetnek olyanok, akik papír alapon kétszer is aláírták az íveket, vagy később az online térben is támogatták a petíciót.

Van még egy fontos cél is, a következő órákban, ma éjfélig négy további országban is el kellene érni a jogszabályokban meghatározott limitet – ez eddig Magyarországon, Romániában és Szlovákiában sikerült –, ami lehetetlen küldetésnek tűnik. A szervezők azonban nem adják fel, mindenkit arra biztatnak, szóljanak az uniós országokban élő ismerőseiknek, hogy támogassák aláírásukkal a kezdeményezést.

A tét az, hogy ha a tavaly május 7-én indult petíció sikeres lesz, akkor lehetőség nyílhat arra, hogy a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei által lakott régiók alanyi jogon pályázhassanak európai uniós támogatásokra.

A papíron begyűjtött aláírók demográfiai adatai egyelőre nem ismertek, de az interneten leadott 963 ezer támogatás is elég pontos képest fest a helyzetről: Magyarországon, illetve a jelentős magyar kisebbség lakta Romániában és Szlovákiában csatlakoztak a legtöbben az akcióhoz. Csak Magyarországról több mint 750 ezer ember szignálta az interneten az elmúlt hetekben terjedő kezdeményezést.

A Magyarországról beérkezett több százezer aláírással nem lehet kiváltani azt a kritériumot, hogy más európai országokban is el kell érni a népességarányos küszöböt ahhoz, hogy a kezdeményezés valóban európai ügynek minősüljön. 

Ezért ha a Bizottság engedélyt ad az aláírásgyűjtés meghosszabbítására, akkor Magyarországon, Románián és Szlovákián kívüli egyéb uniós országokban kell hatásos kampányt indítani, hogy legyen még legalább négy ország, ahol meghaladják a nemzeti küszöböt. Svédországban, Ausztriában és Németországban jött még össze a szükséges aláírásoknak több mint 10 százaléka eddig.

A kezdeményezést az irdala.hu oldalon lehet támogatni ma éjfélig!

(hirado.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. május 8., 9:59
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Inkább hajrá az elmaradt 4 ország..mert ha az nem lesz meg, akkor mind magyarkodhatunk, mert az egész idiági befektetett munka ezzel kapcsolatban semmit nem ér.

  • User
    Dátum: 2020. május 8., 13:59
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Sokan, nagyon sokan a címét sem értették meg: azt gondolod, azok nekifogtak olvasni? Én egy nem értő kommentjéből jöttem rá, hogy mennyire fontos lehet nekünk.

    • User
      Dátum: 2020. május 8., 15:09
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Mit nem lehetett megérteni?Csak azt kellett volna súlykolni ,hogy igen Bukarest elhanyagolja ezt a régiót csak pusztitást végez fakitermelés ,pityóka(méreggel tele) importja ,hogy a székely ember ne haladjon kivéve a siránkozó bárókat stb.Vagy nem érzik a bőrükön? Infrastruktúra fejlesztés -vízhálózat ,utak,városfejlesztés,vidékfejlesztés alig.Volt egy mozgalom…Nu ne izolați ! az most hol van?A néma gyereknek még az anyja sem érti a szavát!magyar politikai párto hol vagytok ilyenkor.És még egy dolog..
      ha az autonómia sérti a fülüket akkor próbálkozzunk a saját zenéjükkel …régiók alakítása (regionalizare).Akkor juhánusz mit szolna?