Felhívás!

Orban: lesz egy megszabott időintervallum, amely alatt a 65 éven felüliek elhagyhatják otthonukat

Orban: lesz egy megszabott időintervallum, amely alatt a 65 éven felüliek elhagyhatják otthonukat Románia

A 65 éven felüliek egy megszabott idősávban hagyhatják el otthonukat a kijárási tilalom ideje alatt – jelentette be kedd este Ludovic Orban miniszterelnök.

A kormányfő cáfolta azt az információt, miszerint a kijárási tilalom ideje alatt a 65 éven felüliek egyáltalán nem hagyhatják el otthonukat.

“Közismert tény, hogy az idős személyek, a nyugdíjasok vannak a leginkább kitéve a megbetegedés kockázatának. A lakhelyelhagyási tilalom egyetlen célja az, hogy védjük őket, de lesz egy megszabott időintervallum, amely alatt elhagyhatják otthonukat” – fogalmazott a kormányfő.

Orban hozzátette, hogy ebben az idősávban “szinte kizárólag” csak az időseket fogják kiszolgálni az élelmiszerboltokban és a gyógyszertárakban, hogy ne kerüljenek kapcsolatba másokkal. “Ugyanakkor kimehetnek majd egy sétára is” – nyomatékosította.

Ludovic Orban rámutatott, a belügyminiszter az este folyamán ismertetni fogja az újabb óvintézkedésekről szóló katonai rendeletet.

“Napközben is korlátozni fogjuk a kijárást”

A belügyminiszter által kedd este ismertetendő katonai rendelet értelmében az elkövetkezőkben napközben is korlátozzák a kijárást – jelentette be Ludovic Orban.

A kormányfő hangsúlyozta, míg eddig 22 és 6 óra között volt érvényben a lakhelyelhagyási tilalom, az új rendelet értelmében 6 óra és 22 óra között is érvényes lesz. Ez azt jelenti, hogy csak akkor hagyhatják el lakásukat az emberek, ha a munkahelyükre mennek, ha alapszükségleti cikkeket kell beszerezniük, vagy ha halaszthatatlan orvosi vizsgálatra szorulnak.

“A rendelet ugyanakkor lehetővé teszi a lakhely körüli mozgást és az állatsétáltatást” – magyarázta Orban.

“A legfontosabb, hogy csökkentsük az állampolgárok megfertőződésének a kockázatát”

A hatóságok által meghozott minden intézkedés fő célja az, hogy csökkentsék a román állampolgárok új koronavírussal való megfertőződésének a kockázatát, jelentette ki a kormányfő.

“Az első és legfontosabb célkitűzésünk az, hogy vigyázzunk az emberek egészségére, életére, hogy a lehető legjobban lecsökkentsük a román állampolgárok új koronavírussal való megfertőződésének a kockázatát” – fogalmazott Orban a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.

“Célunk, hogy 5-7 napon belül napi kétezer tesztet tudjunk elvégezni”

Célunk, hogy 5-7 napon belül napi kétezer, vagy annál is több tesztet tudjunk elvégezni – jelentette be a miniszterelnök.

“Célunk, hogy 5-7 napon belül, naponta 2000 vagy akár 2500 teszt elvégzésére legyen lehetőségünk, és ez a tesztelési képesség továbbra is növekedjék” – mondta Ludovic Orban a Victoria-palotában.

“A kormány minden erőfeszítésével igyekszik beszerezni a COVID-19 ellen védő felszereléseket”

A kormány minden erőfeszítésével igyekszik beszerezni a COVID-19 betegség ellen védő felszereléseket – jelentette ki Ludovic Orban.

Orban azt mondta, a kormány célja a védőfelszerelések – úgymint szájmaszkok, védőruházat, védőszemüvegek, kesztyűk stb. – beszerzése, ami nem könnyű feladat, hisz a világpiacon “robbanásszerűen” megnőtt a kereslet ezen termékek iránt.

“N számú szerződésünk és n számú ajánlatunk volt, amelyeket azonban sajnos nem tudtunk gyakorlatba ültetni különböző döntések miatt, amelyeket egyes cégek vagy államok hoztak meg. Ezek nem tették lehetővé, hogy az aláírt szerződéseket valóra váltsuk” – mondta Orban a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.

A kormány a járvány által érintett gazdasági szereplőket segítő rendeletek gyakorlatba ültetésének egyszerűsítésén dolgozik

A kormány azon dolgozik, hogy egyszerűsítse a COVID-19 világjárvány által érintett gazdasági ágazatokban dolgozó munkaadók és munkavállalók támogatására hozott sürgősségi rendeletek gyakorlatba ültetését – mondta a kormányfő.

Orban emlékeztetett, hogy két, gazdasági intézkedéseket tartalmazó sürgősségi kormányrendeletet fogadtak el, jelenleg azon dolgoznak, hogy gördülékennyé tegyék és egyszerűsítsék ezek gyakorlatba ültetését, támogatást nyújtva ezzel a nehéz helyzetbe került cégeknek és alkalmazottaiknak.

A bankhitelek havi törlesztésének elnapolásáról a kormány a BNR-vel és a banki szférával közösen kell hogy döntsön

A bankhitelek havi törlesztésének elnapolásáról szóló esetleges intézkedést a kormánynak a Román Nemzeti Bankkal (BNR) és a pénzügyi-banki szférával közösen kell meghoznia, jelentette ki Ludovic Orban kormányfő.

“A pénzügyi-banki szféra egészségétől függ a gazdaság egészsége. Abban a pillanatban, amikor a pénzügyi-banki szféra nem pumpál több pénzt a gazdaságba, nem ad kölcsönt a vállalatoknak, nem ad hiteleket a lakosságnak, az államnak, a gazdaság nagyon súlyos helyzetben van. Nekünk támogatnunk kell a vállalatokat és az állampolgárokat, akikre közvetlenül vagy közvetett módon kihatnak a megszorító intézkedések, hogy átütemezzék banki hiteleik fizetését, hogy elhalaszthassák bizonyos havi részletek kifizetését. Mi készen állunk felvállalni a kamat egy részének a kifizetését is, azonban egy ilyen intézkedést a BNR-vel, a pénzügyi-banki szférával közösen kell meghoznunk” – fejtette ki Orban kedden, a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón.

A katonák részt vesznek az őrjáratokban és az országhatár védelmében

A katonák részt vesznek az őrjáratokban és támogatják a határrendőrség munkáját – jelentette be a miniszterelnök.

“A hadsereg őrzési, járőrözési és határvédelmi missziókban vesz részt. Vagyis támogatják a határrendészet munkáját, a határátkelőkhöz kihelyezett egészségügyi személyzetet, gyakorlatilag kapcsolatba lépnek mindazokkal, akik Romániába érkeznek” – mondta Ludovic Orban a Victoria-palotában.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások