Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orban: a kormány teljesítménye elsősorban a miniszterelnökön múlik

Orban: a kormány teljesítménye elsősorban a miniszterelnökön múlik Románia

A kormány teljesítménye több tényezőn múlik, de elsősorban a miniszterelnök személyén – jelentette ki vasárnap Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

A politikus Călăraşi-ban a PNL megyei szervezetének ismertette az elnökválasztási programját. Kortesbeszédében elmondta, a választók a szerint ítélik meg majd 2024-ben a pártot, hogy miként teljesített a kormányban, illetve a megyei és a helyi önkormányzatokban.

„A kormány teljesítménye több tényezőn múlik, de elsősorban a miniszterelnök személyén. (…) A kormányt reggeltől estig, reggeltől reggelig irányítani kell” – fejtette ki a PNL elnöke.

Orban alapvető fontosságúnak nevezte a PNL egységét, de megjegyezte, hogy nem tud megbocsátani azoknak, akik ártottak az alakulatnak.

Elmondta, támogatói közül többen is a szemére vetették, hogy túlságosan elnéző az ellene ‘áskálódó’ liberálisokkal szemben.

„A párt egységének megőrzéséhez néha logikátlan döntések szükségesek. (…) Sok esetben odatartottam a másik orcámat is, amikor megütöttek. (…) Ezt a keresztényi tanokból fakadó jó szokásomat megtartom, azzal az eltéréssel, hogy nem bocsátok meg azoknak, akik ártottak a PNL-nek. Azt ugyanis nem tartom normálisnak, hogy bizonyos, önmagukat liberálisnak valló kollégák Facebook-oldalán gyakrabban támadnak engem, mint a PSD Facebook-oldalán” – fejtette ki Orban.

A PNL elnöke hozzátette, meg akarja őrizni a párt egységét, és megjegyezte, hogy jómaga „kiegyensúlyozott, konstruktív, pozitív üzenetű” belső kampányt folytatott, és nem válaszolt a támadásokra.

A liberálisok szeptember 25-én tartják tisztújító kongresszusukat, amelyen Ludovic Orban kihívója Florin Cîţu kormányfő lesz.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük