Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Online aláírási kampány

Online aláírási kampány Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség hétfőn sajtótájékoztató keretében indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amelyik többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Csíkszeredából kivetítőn kapcsolódott be a sajtótájékoztatóba, és az újságírók jelenlétében töltötte ki mintegy három perc alatt az online aláírási ívet. A politikus elmondta: az RMDSZ 250 ezer romániai aláírás összegyűjtését vállalta. „Meg kell győznünk az EU-t, hogy semmit nem akarunk elvenni másoktól, azt a kultúrát akarjuk megőrizni, amit az EU is értéknek tekint” – jelentette ki a politikus.

Kelemen értékelése szerint az Európai Unió kettészakadt a kisebbségi kérdés értelmezésében. A nyugat-európai államok már a 20. század második felében rendezték a kisebbségek kérdését, és ezt az ott élő kisebbségek is elismerik, Kelet-Közép-Európában azonban az államok azt állítják, hogy modellértékű megoldásokat alkalmaznak, a kisebbségek pedig rendre cáfolják ezt a megállapítást. Úgy vélte, a polgári kezdeményezés arra kényszerítheti az EU-t, hogy a tagállamokra kötelező érvényű szabályozást vezessen be.

Porcsalmi elmondta, arra biztatják az erdélyi magyarokat, hogy online írják alá a polgári kezdeményezést. Úgy vélik ugyanis, hogy ez az aláírási mód jobban népszerűsíthető az internetes felületeken. Az aláírásra készített honlap arra is lehetőséget biztosít, hogy az aláírók megosszák az aláírásukat visszaigazoló képernyőfotót a közösségi hálón. Az ügyvezető elnök hozzátette: az RMDSZ szeptemberben elindítja a papír alapú aláírásgyűjtést is azok számára, akik az interneten még nem írták alá a kezdeményezést. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az aláírásokat a román állam intézményei ellenőrzik, és kizárják azokat, akik mind papíron, mind pedig az interneten aláírtak. Azt is kérte, hogy a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok csak az egyik állampolgárságuk alapján támogassák a kezdeményezést.

Porcsalmi az MTI kérdésére kijelentette: a kampány során a szabad anyanyelv- és szimbólumhasználatot, a regionális politika kisebbségi vonatkozásait és a televíziós közvetítések korlátozásainak megszüntetését helyezik középpontba. Az EU-nak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. március 4-ig több mint egymillió aláírást sikerül összegyűjteni.

Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Az Európai Unióban annak 23 hivatalos nyelve mellett hatvannál több regionális vagy kisebbségi nyelvet beszélnek. Az említett nyelveket beszélő polgárok száma 40 millió. A Minority SafePack európai nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelmét és népszerűsítését célzó intézkedéseket és jogszabályokat tartalmaz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük