Felhívás!

Nincs meg a tömegsír

Nincs meg a tömegsír Románia

Sikertelenül zárult az aradi Alsótemetőben a keresés, amelynek során a Szoboszlay-per 1958-ban kivégzett tíz áldozatának jeltelen közös sírját próbálták megtalálni – közölte az MTI-vel az ásatást vezető Gheorghe Petrov, a kommunizmus bűneit vizsgáló és az emigráció emlékét ápoló román intézet (IICCMER) szakértője.

A régész elmondta: a talaj­szkennerrel kijelölt három parcella egyikében sem találták meg az áldozatok maradványait. Továbbra is azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a kommunista koncepciós per áldozatait az aradi Alsótemetőben földelték el egy jeltelen közös sírba. Erre egy egykori rendőrtiszt szóbeli közlése utal. „A tűt keressük a szénakazalban. Bármennyire előrehaladott is a talajszkennelési technika, a felszíni gödröket nem lehet észlelni ezzel. Márpedig feltételezhető, hogy a kivégzett áldozatoknak nem ástak mély gödröt, éppen csak elföldelték őket valahol” – mondotta a régész.
Van még esély a kivégzett áldozatok csontjainak megtalálására, mert az ügyben emberölés, valamint emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával a temesvári katonai ügyészség is vizsgálatot indított, és olyan dokumentumokhoz is hozzáférhet, amelyek a kutatók számára elérhetetlenek. Elképzelhető, hogy az egykori felelősök közül egyesek még ma is élnek. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.