Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nicolae Robu: száz százalékban becsületes vagyok

Nicolae Robu: száz százalékban becsületes vagyok Románia

Száz százalékban becsületesnek nevezte magát Nicolae Robu, Temesvár polgármestere, akit Gheorghe Ciuhandu volt elöljáróval és más városházi alkalmazottakkal együtt bíróság elé állít a DNA.

Hirdetés
Hirdetés

Robu a közösségi oldalon fejtette ki, hogy egész életében ‘becsületes, sőt, ultrabecsületes’ volt, és 100 százalékban a közérdeknek szentelte tevékenységét. Állítása szerint két nagyon kicsi – egy 25, illetve egy 50 négyzetméteres -, nem központi fekvésű lakás adásvételi szerződését hagyta jóvá, miután négy-öt korábbi aláíró biztosította a tranzakció törvényességéről, és az eladásról sem ő, hanem egy bizottság döntött, amelyet még az előző polgármester hozott létre. A DNA által becsült kilencmillió eurós kár okozásához így semmi köze nincs – tette hozzá.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hivatali visszaélés miatt emelt vádat hétfőn Nicolae Robu temesvári polgármester ellen. Az elöljárót és további nyolc személyt államosított ingatlanok törvénytelen eladásával kapcsolatos ügyben állítják bíróság elé. Nicolae Robu mellett vádat emelt még a DNA Gheorghe Ciuhandu volt polgármester, Dan Diaconu és Traian Constantin Stoia volt alpolgármesterek, a temesvári önkormányzat közterület-fenntartó és közvagyonkezelő igazgatóságának volt igazgatója, Nicuşor-Constantin Miuţ, az önkormányzatnál igazgatói tisztséget betöltött Martin Staia, a polgármesteri hivatal titkára, Ioan Cojocari, valamint Simona Vîrlea és Gabriela Iova jogászok ellen. Valamennyiük esetében hivatali visszaélés a vád.

Az ügyészek szerint 1996 és 2014 között a gyanúsítottak az 1995/112-es törvény előírásainak megszegésével, törvénytelenül értékesítettek 207 állami tulajdonban levő ingatlant, 42.756.719 lejes (9.514.392 eurós) kárt okozva ezáltal az államnak.

A DNA közleménye felidézi, 1996 januárjában lépett életbe a kommunizmus idején államosított lakások visszaszolgáltatásáról szóló, 112-es törvény, amelynek értelmében az egykori tulajdonosok visszaigényelhették elkobzott ingatlanjaikat, vagy kárpótlást kérhettek ezekért. A jogszabály ugyanakkor a lakások bérlőinek is lehetőséget biztosított az ingatlan megvásárlására, ez az előírás azonban csak azokra vonatkozott, akiknek a törvény életbe lépésekor érvényes bérleti szerződésük volt.

A vádhatóság szerint az ügy gyanúsítottjai adásvételi szerződést kötöttek olyan személyekkel is, akiknek nem volt bérlői minőségük, így nem állt volna jogukban megvásárolni a lakásokat. Az ügyészek azt állítják, a tisztségviselők a valós értéküknél alacsonyabb áron adták el az ingatlanokat ezeknek a személyeknek, noha tudatában voltak annak, hogy nem esnek a vonatkozó törvényi előírások hatálya alá.

Az állam a pénzügyminisztérium révén polgári peres félként csatlakozott az ügyhöz, a szóban forgó ingatlanok állami tulajdonba való visszautalását követelve.

Az ügyet a Temes megyei törvényszék tárgyalja majd.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 31., 19:00
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Én amióta az eszemet tudom még nem hallottam egyetlen vezetőt, politikust sem aki kiállt volna és azt mondja „igenis én bűnös vagyok mert ezt csináltam”.Nálunk a börtönök üresnek kellene hogy legyenek mert csupa ártatlanok ülnek ott és a DNA is mindig csak az „ártatlanokat” zaklatja.