Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nép Ügyvédje: egy régebbi gazdasági konfliktus éleződött ki Gyergyóditróban

A Nép Ügyvédje hivatalból kivizsgálást indított a két Srí Lanka-i pék ügyével kapcsolatban, és azt állapította meg, hogy az ázsiai munkások megjelenése egy, a gyergyóditrói pékség vezetősége és a volt alkalmazottak közötti régebbi konfliktust élezett ki.

Hirdetés
Hirdetés

„Gyergyóditróban egy régebbi keletű, gazdasági természetű helyi konfliktus áll fenn az AGM Eco Corporate Kft. és annak néhány volt alkalmazottja között. A két Srí Lanka-i állampolgár megjelenése kiélezte ezt a konfliktust, és több polgár eltúlzott, intoleráns megnyilvánulásaihoz vezetett. Jelentős szerepe volt ebben az információk hiányának is, de annak is, hogy a helyi lakosok megalapozatlan félelmet tápláltak a céghez felvett idegen állampolgárok státusával kapcsolatban. Nem utolsó sorban említést kell tennünk a közösséghez tartozó pap helytelen magatartásáról is, aki szintén hozzájárult a konfliktus elmélyítéséhez” – olvasható az ombudsman közleményében.

A nép ügyvédje szerint a konfliktus a közösségi médiában harapózott el és vált vehemenssé. A nép ügyvédjének képviselői beszéltek a helyi közösség tagjaival, a pékség vezetőségével és a két Srí Lanka-i munkással, és úgy értékelték, hogy a hangulat azóta megenyhült, és a közösség megbánta, hogy kellemetlen helyzet alakult ki. A két munkás biztonságban érzi magát, és továbbra is bejár dolgozni – teszi hozzá az elemzés.

Az is megállapítást nyert, hogy a település polgármestere megfelelően kezelte a helyzetet, és minden igyekezetével megpróbálta megfékezni a konfliktus fokozódását. Mi több, a jövőbeni hasonló helyzetek elkerülése érdekében az elöljáró a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szakértőinek segítségét kérte egy tájékoztató kampány kidolgozásához.

„A téma továbbra is a Nép Ügyvédje figyelmének előterében marad, a Romániában lévő külföldiek jogainak kérdéskörével együtt” – szögezi le a dokumentum.

Az ombudsman egy jelentésen dolgozik, amelynek fő témája a gyűlöletbeszéd lesz, különös tekintettel arra a körülményre, hogy jelenleg nincs megfelelő szabályozás az online médiában terjedő gyűlöletkeltés megakadályozására.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 7., 15:36
    ÉRTÉKELÉS: 19

    A pap volt a hibas,mi?! … Persze! Meg a mediaban terjedo gyuloletbeszed. Mert odaig fajultak a dolgok ebben az orszagban, hogy ha meg mered irni az igazat, vagy ha elni akarsz az egyetemes allampolgari szolasszabadsaghoz valo jogoddal, akkor egyes vezeto elemek (mi tudjuk, hogy melyek), azonnal le naciznak, fasisztat kialtanak, meg Ku Klux Klanrol uvoltoznek a roman mediaban es a Dambovita partjainal. De amikor az olah papok vezettek a magyarok ellen az Uz Volgyeben, a botokkal folszerelt romanokat, oda mar nem szallt ki az ombudsman, hogy megallapitsa, hogy az ortodox popak gyuloletet szitottak ,a gyertyaval es bibliaval a kezukben tunteto bekes magyar idosemberek es gyerekek ellen, ugye ?! Pedig ugyanugy kiszallhatott volna, a madamme ombudsman Darmanestire is nyomozgatni, a sajat fajtai koreben.

  • User
    Dátum: 2020. február 7., 18:49
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hát persze hogy a munkakonfliktus,a pénz és megint a pénz-az alacsony fizetések.Javasolnám Diószeginek hogy nyisson Ditróban egy pékséget ,Kollo Cs pedig Sri -Lankába …Dioszegi csináljon pityókás kenxeret másik banánhéjast.

      • User
        Dátum: 2020. február 10., 11:41
        ÉRTÉKELÉS: 1

        A kenyér is tészta a foci is ,de más tészta…azt falábbal nem lehet játszani,a tésztát lehet fával is nyújtani lapítgatni.Itt fizetésről volt szó,ha rendes a patron és nem nagyképű kapzsi akkpr nics baj.ennyi az egész.

  • User
    Dátum: 2020. február 7., 23:35
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Tiszta Caragiale!Azt hiszem a Telgrame c .műbében van az ,hogy a konfliktusok úgy végződnek a felek között/pofonok ss.g.b.e rugások /,hogy ‘pupat toti Piata Independenți „

  • User
    Dátum: 2020. február 8., 0:48
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Teljesen igaz amit írtál csak ennek a nőnek ha már a rangját angolul említetted ,ebben az esetben nem ombudsman ,hanem ombudsperson mivel a man szóösszetételekben férfit jelent…policeman,railman,postman.

  • User
    Dátum: 2020. február 10., 15:42
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Pedig mindkettő másoknak ad munkát. De persze, van amikor ez tetszik nekünk, van amikor nem.

    UI: Írásban az ironikus él nem biztos, hogy átment.

  • User
    Dátum: 2020. február 10., 19:42
    ÉRTÉKELÉS: -5

    A pap volt a hibas,mi?! … Persze! Hát a leköszönt püspökúr nem, persze?! A ditrói plébit eltalálta, csak a pápát vétette el. Most a pápa pünkösdkor nem jöün. Más bűnöst kell keresni. Öszedobolták a fél országot, értettedé? Meg a mediaban terjedo gyuloletbeszed. Mert odaig fajultak a dolgok ebben az orszagban, hogy ha meg mered irni az igazat, vagy ha elni akarsz az egyetemes allampolgari szolasszabadsaghoz valo jogoddal, akkor egyes vezeto elemek (mi tudjuk, hogy melyek), azonnal le naciznak, fasisztat kialtanak, meg Ku Klux Klanrol uvoltoznek a roman mediaban es a Dambovita partjainal. De amikor a román papok vezettek a magyarok ellen az Uz Volgyeben, a botokkal folszerelt romanokat, oda mar nem szallt ki az ombudsman, hogy megallapitsa, hogy az ortodox popak gyuloletet szitottak ,a gyertyaval es bibliaval a kezukben tunteto bekes magyar idosemberek es gyerekek ellen, ugye ?! Pedig ugyanugy kiszallhatott volna, a madamme ombudsman Darmanestire is nyomozgatni, a sajat fajtai koreben.

    • User
      Dátum: 2020. február 11., 10:32
      ÉRTÉKELÉS: -1

      A yt on van egy videó a ditrói esettel .Na ott a kommentelók egyszerre elkezdték nagyon szeretni a máshonnan érkezőket a ditróiakat elmondták mindennek aztán általánosítottak…de amikor a Nagyvárad-Nagybánya vasútvonalon volt az eset tüzet okádtak,szerintem akkor jogosan a máshonnan érkezőket e mioritikus tájakra…Válaszolja a székely gyerek…a súj egye meg a pofáját édesapám ,maga egyszer meleget tud fúnni.máskor hideget a szájábú.