Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem hagyja annyiban

Nem hagyja annyiban Románia

Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját – derült ki abból a határozatból, amelyet a román határrendészet továbbított az érintettnek, írja az MTI.

 

Dabis Attila kedden az MTI-nek elmondta, hogy közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta, hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem, a román határrendészet pedig a múlt hét végén elküldte neki azt a határozatot, amely a kitiltásáról szól. A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy a belépési tilalom 2021. március 8-ig van érvényben. Dabis Attila esetében nem a nemkívánatos személlyé nyilvánításra vonatkozó, bírósági ítéletet is feltételező törvénycikkely alapján jártak el a román hatóságok. Egy olyan törvénycikkelyre hivatkoztak, amely „közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból” teszi lehetővé „az illetékes román hatóságoknak”, hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák EU-s állampolgárok szabad mozgását Románia területén.

Az indoklásban közölték: olyan cselekedetek következtében jártak el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát. Azt is megjegyezték: ezek a cselekedetek „valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges”. A határozat a nemzetbiztonsági törvénynek arra a cikkelyére hivatkozott, amely felsorolja a Romániát veszélyeztető tényezőket.

Dabis Attila az MTI-nek elmondta: már ezen a héten keresetet nyújt be a bukaresti táblabíróságra, amelyben kéri a határozat érvénytelenítését. Valószínűsítette, hogy a kitiltásáról szóló határozatot az után készítették el, hogy megakadályozták az országba való belépését. A dokumentumot ugyanis ugyanarra a napra keltezték, amikor nem léphetett be Romániába, de azon a napon a román határrendészet nem tudta ezt bemutatni számára. Erre utal a dokumentumnak az a része is, amely tulajdonképpen Dabis Attila későbbi közérdekű adatigénylési kérésére válaszol. Ebben a határrendészet közli, hogy a nemzetbiztonsági ügyek nem minősülnek közérdekű információnak.

A román határrendészek március 9-én az Ártánd–Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett másnapi autonómia-felvonulásra és -tüntetésre. Dabis Attila korábban azt közölte: oka van azt feltételezni, hogy e döntés politikai motivációból született, válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végez.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük