Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem éppen magyarbarát…

Nem éppen magyarbarát… Románia

A nacionalista nézeteiről ismert Mircea Dușa korábbi védelmi minisztert nevezte ki tegnapi ülésén a kormány a Székelyföld egy részét is magába foglaló Maros megye prefektusának, írja az MTI.

A kormány honlapján megjelent közlemény szerint Mircea Dușa ideiglenes jelleggel tölti majd be a Maros megyei prefektusi tisztséget. A szociáldemokrata politikus szeptember 12-én mondott le a védelmi minisztériumban betöltött államtitkári tisztségről. A kormány április végén mentette fel átmenetileg tisztségéből Lucian Goga korábbi Maros megyei prefektust. Azóta Nagy Zsigmond alprefektus látta el a prefektusi feladatokat a megyében.

Mircea Dușa korábban a székely szimbólumok elleni határozott fellépést és a román nemzeti jelleg székelyföldi megerősítését szorgalmazta. A politikus törvénytervezetben kezdeményezte például, hogy fosszák meg a mandátumuktól a polgármestereket, ha megtagadják a román nemzeti zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viselését. 2015-ben kezdeményezésére katonai díszszemle keretében vontak fel egy 28 négyzetméteres román zászlót a 81 százalékban magyarok által lakott Csíkszeredában a megyei rendőrkapitányság előtt. Mircea Dușa kezdeményezésére fogadta el a román parlament azt a törvényt 2014-ben, amely kötelezővé teszi, hogy minden városban viselje az „1918. December 1.” nevet egy főút.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 21., 15:25
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Feltehetően csak addig, amíg van még címeres fákkkal talpon álló erdő. Aztán köd előttem s mögöttem. Már ezen a nyáron átjöttek a Keleti Kárpátok hátán a keleti és észak – keleti hideg szelek. (A déli trópikus fuvallatok is Erdély fölött kavarogtak). A medvék és farkasok dolgáról majd máskor. Szegény Maros megye nem volt elég a sok elveszejtésedre acsarkodóból!