Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem annyira a Srí Lanka-i pékekre, inkább a vállalkozóra neheztelnek a ditróiak

Nem annyira a Srí Lanka-i pékekre, inkább a vállalkozóra neheztelnek a ditróiak Románia

Elsősorban nem a ditrói pékségen alkalmazott Srí Lanka-i vendégmunkások megjelenését kifogásolja Ditró lakossága, hanem a pékséget működtető helyi vállalkozónak a magatartását, aki szerintük nem becsüli meg a helyi munkaerőt – derült ki azon a szombat délelőtti falugyűlésen, amelyet Puskás Elemér polgármester hívott össze a rendkívüli sajtónyilvánosságot kapott konfliktus megvitatására.

Hirdetés
Hirdetés

A Gyergyó TV által az egyik közösségi portálon élőben közvetített falugyűlésen a pékség több egykori munkása panaszolta el, hogy a tulajdonos embertelenül bánt velük, minimálbéren foglalkoztatta, és rendszeresen túlórázásra kényszerítette őket, amit aztán nem fizetett ki számukra. A megszólalók egybecsengően úgy vélték, hogy nem lenne szükség vendégmunkások alkalmazására, ha a vállalkozó megbecsülné a helyi alkalmazottait, és tisztességes bért ajánlana számukra.

Puskás Elemér, a község RMDSZ-es polgármestere, és Bíró Károly helyi segédlelkész is jelezte, hogy közvetíteni kíván a falu közössége és Köllő Csaba vállalkozó között, hogy lecsillapodjon a konfliktus, melynek mindeddig csak az a része kapott nyilvánosságot, hogy a közösség elutasítja az ázsiai vendégmunkásokat. Bíró Károly elmondta, hogy ő korábban is közvetítőként akart fellépni, de amikor az emberek kérdéseit továbbította volna, azt a választ kapta a vállalkozótól, hogy fogadjon ügyvédet.

A pékség több egykori alkalmazottja mondta el, hogy az egészsége is ráment az állandó túlórázásra, és akik nem vállalták a túlórákat, azokat elbocsátották. Egy asszony azt is elmondta: hogy elájult a pékségben, de átvitték a községi orvosi rendelőbe, és oda hívták ki a mentőt, hogy ne tűnjön munkabalesetnek. Többen a megaláztatást rótták fel, melyet a pékség alkalmazottaiként el kellett viselniük.

Puskás Elemér polgármester megemlítette: a község nagy szülöttéről elnevezett helyi Puskás Tivadar szakiskolában duális képzést indítottak, amelyen többek között a pék és cukrász szakmát lehet tanulni. Hozzátette: a falunak az az érdeke, hogy otthon tartsa a fiatalokat, éppen ezért a szakiskola végzettjeinek felajánlják a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzésének a finanszírozását, ha otthon vállalnak munkát.

Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozók Szövetségének az elnöke felszólalásában kitért arra, hogy a két Srí Lanka-i pék a jobb élet reményében jött Székelyföldre, és éppen abban a helyzetben van, amelyben külföldön munkát vállaló székelyek.

„Mi hogy aludnánk, ha azt hallanánk, hogy a külföldön dolgozó gyermekeinket el akarják kergetni, meg akarják verni, a házat rájuk akarják gyújtani? Nem hiszem, hogy önök a szívünk mélyén gyűlölködők lennének, önök egy vállalkozóval kerültek ellentétbe. (.) Ha gondjuk van a pékség vezetőjével, közösítsék ki, de ne ártsanak Ditrónak” – jelentette ki.

A felszólalók között olyan is akadt, aki az idegenek megjelenése miatti félelmének adott hangot, és úgy vélte: a Srí Lanka-i pékek csak az elsők, akiket minden bizonnyal mások követnek, és az ázsiai vendégek lassan átalakítják a közösséget.

A tanácskozáson nem vett részt Köllő Csaba, a kilencven alkalmazottat foglalkoztató pékség tulajdonosa. Álláspontját levélben közölte, amelyet Bíró Károly segédlelkész olvasott fel. Állította, hogy a cég tisztességesen bánt alkalmazottaival, túlóráikat kifizette. Ezt az állítást felhördüléssel fogadta a falugyűlés.

A vállalkozó valószínűnek tartotta, hogy Ditróban nem tudnak olyan fizetést és olyan körülményeket biztosítani az alkalmazottaknak, amilyeneket Nyugat-Európában találnak a községből elvándorolt fiatalok.

Köllő Csaba közölte: cége EU-s pályázati forrásokból zsemlemorzsa-gyár felépítésére készül, az elmúlt hetek tapasztalata alapján azonban ezt a gyárat immár nem Ditróban fogják felépíteni. A vállalkozó tudatta: a két ázsiai vendégmunkást ezen túl kisegítő munkásként foglalkoztatja, munkájukat nem a kenyér előállításában veszi igénybe. Azt is közölte: ha fél éven belül sikerül öt helyi szakembert találni, lemond a további vendégmunkások alkalmazásáról.

Köllő Csaba elnézést kért a falu népétől ha a két ázsiai szakember alkalmazásával megsértette a közösséget. Ígérte, hogy a céget érintő változásokat ezen túl a falu tudomására hozza.

A falugyűlés azonban nem fogadta el a bocsánatkérést, és azt határozta, hogy petícióban szembesíti a vállalkozót a felgyűlt sérelmekkel.

(MTI, fotó: Beliczay László/Székelyhon)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 1., 14:57
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Minden Ditróban tüntetőnek a figyelmébe ajánlom, és kérem olvassa el figyelmesen a következő verset:
    Farkas Árpád: Lipovánok
    Ásnak. Barakklakónak jöttek
    e meg-megingó földre – nehezéknek.
    A talicskát a tejútról hozták. Kubikolnak,
    mintha más bolygóra hánynák ezt a földet.
    Bőrükön kicsap a tengerek messzi, sós szaga,
    markukban ájul, könyörög a szerszám:
    – mikor megyünk haza?
    Csak kis népek fia ás így: mintha magába
    ásna! Lapátol, mintha szemetet magából!
    S a csákányt úgy suhogatja,
    mintha idegen, észre,
    titkos és pontos emlékezésre
    rakódott ércek,
    lehúzó kötések
    szétroncsolása lenne a dolga!
    Csak kis népek fia néz így: árva
    tíz ujj rácsai mögül a világra,
    s nem zabál, ha éhes, nem eszik –
    az élelmet magához veszi!
    Paradicsomos hal doboza alján a fények
    is nagy-nagy óceánt jelennek neki.
    És pusztíthatatlan, ki a Tengert bírja,
    ha végelgyengülésben is csak adni tud,
    ki a mindenséget őrzi, nemcsak hívja,
    kihez bögrével jár a tejért a Tejút.
    Ki a szélverésben már-már beleájul,
    de tartja magát – teszi, ami kell,
    akin a tél, a nyár, az ősz csak ámul,
    s bűvölgeti, de nem keveri el,
    az tudhat, így, derékig földben állva,
    lefegyverzőn csak adni, áldani,
    s nagy, szelíd szemmel nézni a világra.
    Lipovánok, atyámfiai!

  • User
    Dátum: 2020. február 1., 16:44
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mutassa be Köllő a bizonyítékokat amivel fizetett és a szerződéseket is !a helybéliekét ,a svájci meg magyarországi és a 3. külföldi pékmesterét meg a 2 sri-lankaiét is …ezenkívűl a lakhatási meg étkeztetési hozzájárulást is ,hogy derüljón ki az igazzság!Ditróiak,ne hagyjátok ,hogy Székelyföld Vatikánját bemocskolják!Meg.Asztalos elvtárs sem,pedig nagyon akar a gazdiknak bizonyítani.

  • User
    Dátum: 2020. február 1., 17:35
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Mély elismerésem ditróiak! Beledobtátok a kavicsot a tóba,az igazság kavicsát.Tiszteletem a nőké akik ki merték mondani az igazságot és leleplezték a KapzsiKöllő hazugságait.Már az elöző cikkek minden kommentjébe beírtam…pénzéhes,lelketlen ki vagyok mi vagyok ,nagy házas ,villás Audis Mercis dzsippes bőcs ‘patronok’.Elindítottatok egy lavinát,az egyszerű román emberek is nektek fognak igazat adni csak a szemét médiájuk meg a.szemét embereik fognak hisztériázni.Azt fogja mondani a hasonló sorstársu ember hogy jól tettétek!

  • User
    Dátum: 2020. február 1., 23:00
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Magyarázza el már valaki, hogy ha a fizetés a probléma, meg a pékség kihasználja az embereket, akkor miért migránsoznak és miért nem a pékség ellen lázadoznak már hetek, hónapok, évek óta? Jó, nem mész oda annyi pénzért, amit adnak, kevésnek tartod, de akkor ne cirkuszolj, ha más elvállalja. Ugyanez történt és történik nyugaton. A spanyol nem szed annyi pénzért epret, mint a román, az angolok közül szinte senki nem vállal hotelben munkát, mind külföldi (román, magyar, orosz, indiai, stb.). Most mi is ezt az oldalát látjuk, így működik a gazdaság.
    Fogalmam sincs, hogy az említett pékség tudna-e nagyobb fizetést adni anélkül, hogy árat emeljen, de ha tudna és nem ad, akkor sincs miért cirkuszolni, az ő döntésük, ha így is lehet működtetni, akkor ez van. A külföldiek munkavállalását törvények szabályozzák, és ha a törvények valakit beengednek, akkor vagy elfogadod, vagy a törvényt próbálod megváltoztatni. És nem az ellen kell kiállni, aki kihasználta, elfogadta ezt a munkalehetőséget. Szerintem Sri Lankában tudták, hogy a ditróiak mennyiért dolgoznának, vagy hogy pontosan miért is nincs itt munkahely? Ők valószínű elmentek egy közvetítőhöz, interjú, stb., majd szóltak, hogy van egy lehetőség. Ismerős helyzet?

    Ja, és lehet vállalkozni is. 🙂

    • User
      Dátum: 2020. február 2., 13:03
      ÉRTÉKELÉS: 7

      A munkáltatók és a munkavállalók között a szocialis piacgazdaságban/hallottál egyáltalán erről a fogalomról?/van egy iratlan társadalmi szerződés ,vagyis a dolgozót meg kell fizetni ,hogy tisztességesen meg tudjon élni a béréből.Az amit védesz az vadkapitalizmus ,a munkaerő kizsákmányolása ,ami a jóléti nyugati államokat is aláássa…mert egyszer csak elfogy a pénz és vége a szocialis hálónak ,kell a pénz másra például a migráció kezelésére,a fekete munka erősödésére ,a szocialis szolidaritás megszünése.Nem kéne összetéveszteni a szocializmust a szociális állammal nehogy komcsinak kiáltsál ki,soha nem hittem benne es utáltam a rendszert.De szerintem te is vállalkozó vagy (patron ahogy meghonosodott nálunk ez a szó) azért beszélsz ‘haza’.

  • User
    Dátum: 2020. február 2., 9:59
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A ditroiak elfelejtettek, hogy Orban vezer csak az illegalisan erkezoket nem fogadja, a tobbit nagyon is tart karokkal, foleg aki meg fizet is. Maskulonben, ha a lakajmediat nem neznek, eszre se vettek volna, hogy valaki erkezett a faluba.:)

  • User
    Dátum: 2020. február 2., 13:23
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Én végignéztem a videót és sajnos elkeseredett emberek panaszait tapasztaltam.Ki a fene menne el otthonról a nagyvilagba ha olya jó dolga lenne.Mit tapasztal?Hogy a falubelije rosszabb mint egy idegen messzi orszagból.

  • User
    Dátum: 2020. február 2., 13:30
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Nekem ez tettszett a legjobban…Minket akarnak megtanítani kenyeret sütni amikor már 1000 ébe sütjúk?Ez jó lenne ditróiak nektek reklámnak ! Románul is kiírni molinókra 1000 éve készítünk kenyeret/De o mie de ani facem/coacem paine./We have been making bread for 1,000 years.Az eleje lehet Isten hozta. stb

  • User
    Dátum: 2020. február 2., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Mindenhol akkor kellene sztrájkolni amikor rendellenességet tapasztalnak a munkaadó részéről,nem akkor amikor külföldit alkalmaz!😁 Eddig gazdagították, most az ürge szemberöhögi és még a zsemlemórzsa gyárral is ugratja!

  • User
    Dátum: 2020. február 2., 19:21
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nem értek egyet a faji gyűlölettel, hiszen csak két féle ember van jó és rossz. Mindenki úgy viselkedjen másokkal ahogy ő is szeretné hogy bánjanak vele.

  • User
    Dátum: 2020. február 2., 21:25
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A vadkapitalizmus elkerülésére vannak a törvények. Az állam szerepe, hogy felugyelje a cégek viselkedését és a törvényeket a felügyeleti szervei segítségével betartassa. Viszont, ha a vállalkozó betartja a szabályokat, akkor nem lehet őt hibáztatni. Ha a pékség kizsákmányolta a ditróiakat, nem fizette ki jogos fizetésüket, jogtalanul elbocsátotta őket, akkor ezt akkor kellett volna jelenteni a munkaugynek, pénzügynek, stb. Ha kevés a fizetés lehet szakszervezetet alakítani és sztrájkolni. De azt hibáztatni aki ennyi pénzért mégis elvállalja…

    • User
      Dátum: 2020. február 4., 15:15
      ÉRTÉKELÉS: 4

      És ott a banán is helyben van mert.Ditróban is banánhéjon sült kenyeret készítettek többek között,ezt írta valaki.Na pont ez hiányzott a ditróiaknak mint a viccben Móriczkáéknál a nővére zabigyeteke.

  • User
    Dátum: 2020. február 3., 8:57
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Akinek nem tetszik a kínált fizetés, ne fogadja el a munkahelyet! Vágy álljon neki vállalkozni, aztán akkor meglátja, hogy mennyit lehet ígérni! És igen, minden vállalkozó annyit ígér, ami neki megéri! A vállalkozó azért alkalmaz, hogy profitja legyen, nem jótékonykodni akar! Aki ezt nem fogja fel, menjen birkapasztornak!

  • User
    Dátum: 2020. február 3., 10:30
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Azonban a munkaadóra is vannak vonatkozó szabalyok ugye? Neki is be kell azokat tartani például tuloráztatás meg más dolgok.Magyarországon ugye tudod hogy a túloráztatas miatt kivonultak a rabszolgatörvény’ visszavonása miatt.Heccnek jó volt,aztán elcsendesült.

    • User
      Dátum: 2020. február 3., 11:51
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Így van, de akkor a ditróiak miért nem vonultak ki ellene akkor amikor őket kihasználták, miért azok ellen vonulnak, akik elfogadták a munkafeltételeket? És továbbra se magyarázta meg senki, hogy mi is van a migránsellenes szöveggel és uszítással, ha nem is a külföldiekkel van a baj…

      • User
        Dátum: 2020. február 3., 12:50
        ÉRTÉKELÉS: 6

        azért mert a székely ember türelmes és hallgatag…nem követelőzik mint egyesek akik még nem is dolgoznak csak a „szocsiált” várják meg adományokat aután irány a kocsma.

  • User
    Dátum: 2020. február 3., 11:37
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A ditroi ugy kapcsan sok jo pro es kontra kommentet lehet olvasni, ez az eset kimozditotta a szekelyeket Csipkerozsika almukbol es hangot adnak velemenyuknek, meg ha nevtelenul is, de tomegesen. Bravo szekelyek, igy kell ezt!

  • User
    Dátum: 2020. február 3., 11:10
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Az este a ROMÁNIA TV-ben egyenes adásban Traian Basescu , Orbán Viktort ” prietenul meu ” igy nyilatkozott ” és az ” UDMR” – ét többek között Kelemen Hunor nevét emlitve tette felelősé a Gyergyóditrói történtekért – sajnálatos , hogy egy volt államelnök igy nyilatkozik , de hát mit is várhatnánk tőle ???

    • User
      Dátum: 2020. február 3., 17:27
      ÉRTÉKELÉS: 5

      A részeg meg.a bolond mondja meg az igazat…hogy ide jutottunk NEKI a.kancsinak is köszönhető és Hunorkáék segítették bőven.Együtt főzték ki ezt a ‘ jogállamot”.Hogy nem szakad rá a plafon…ki is mondta duceti-o de aici pe ….ț… asta im pu tita.azt gondolja elfelejtődik?

    • User
      Dátum: 2020. február 3., 16:20
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Ne keverjük össze a munkakonfliktust a xenofóbiával ! Sajnos Ditróban volt ez is, az is. Ne rontsunk tovább, az amúgy sem rózsás, helyzeten !

  • User
    Dátum: 2020. február 3., 21:48
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Lassan a székely „vállalkozókat” is tüzes vastrónra lehet ültetni. Ha valaki vállalkozást indít, s meg akar gazdagodni, tegye egyedül. Abban a pillanatban mikor alkalmaz valakit, vállalkozása már nem egyedül az övé, hanem az alkalmazott(ak)é is. Utána a jövedelemből is egyformán vagy legalábbis méltányos módon az alkalmazottak is kellene részesüljenek, hiszen ők termelik ki. SZánalmas módon eddig félrevezették a székelyeket, ideje felébredni és azonnal a hatóságokhoz fordulni, ha visszaélést tapasztalunk.

  • User
    Dátum: 2020. február 4., 13:08
    ÉRTÉKELÉS: -4

    A Transindexen megjelent egy cikk a Ziarul Financiar alapján. Ezek szerint épp minimálbér felett kaptak átlagban a dolgozók. 83 alkalmazottal volt 356 ezer lej nyereség. Na, ha ezt a nyereséget mind fizetésemelésre használják, akkor bruttó 357 lejjel emelkedne mindenkinek a fizetése (nettó kb. fele), viszont nulla nyeresége lenne a cégnek. Szóval ha 200 lejjel többet ajánlanak, mennének a ditróiak dolgozni?
    Ez a hivatalos adatokból jön. Most, hogy mi volt költségként elszámolva, és hogy a valós nyereség lehetne nagyobb is, azt nem tudni. De a hivatalos adatok alapján csak úgy lehet nyereségesen és nagyobb fizetéssel működtetni a céget, ha kevesebb ember végzi el ugyanazt a munkát.