Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Negyedszer is beterjesztik

Székelyföld területi autonómiája statútumtervezetének a negyedik parlamenti beterjesztésére készül az SZNT azt követően, hogy kedden a szenátus harmadjára is elutasította az SZNT által kidolgozott törvénytervezetet, írja az MTI.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón úgy vélte: nem tekinthető kudarcnak a tervezet parlamenti leszavazása, hiszen az elutasítás során a román politikai osztály kiadta az ellenérveit is. Ezek pedig a további küzdelem kiindulási pontjai lehetnek. „Ezek az ellenérvek jelzik, hogy a székely közösség erkölcsi és szellemi fölényben van a román politikai osztállyal szemben” – jelentette ki. Az SZNT elnöke kifejtette, hogy a román törvényhozás mindkét háza a törvénykezdeményezéseket jogalkotás-technikai szempontból vizsgáló Törvényhozási Tanács véleményére építette az ellenérveit, ezek pedig nem megalapozottak. Izsák szerint az elutasítás alapjául a román alkotmánynak egy megengedhetetlen és téves értelmezése szolgál.

Szerinte az állam egységére, és területi oszthatatlanságára azért nem lehet hivatkozni az autonómia ellen, mert az Európa Tanács (ET) 2003/1334-es határozata egyértelműen kimondja, hogy a területi autonómia nem ellentétes az állam egységével és oszthatatlanságával. Az SZNT elnöke szerint az autonómia azért nem lehet ellentétes Románia nemzetállami meghatározásával, mert ez az alkotmány diszkriminatív értelmezését jelentené.

Izsák úgy vélte: az SZNT autonómiatervezetét nem azért utasította el a román törvényhozás, mert hibát talált volna benne, hanem azért, mert tévesen és az ET dokumentumainak ellentmondó módon értelmezi a román alkotmányt. Ezért nem a törvénytervezet módosítása, hanem a román ellenérvek szétszedése a feladat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük