Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nappal adnak, este elvesznek

Nappal adnak, este elvesznek Románia

Az idei költségvetés elfogadásának napján, azaz január 31-én kibocsátott miniszteri rendelettel Lia Olguța Vasilescu asszony alaposan megnyirbálta a szociális szolgáltatást végző szervezeteknek az előző kormány által már elfogadott büdzséjét. Az intézkedés súlyos válságba sodorhatja a civil szervezeteket, és gondozottaik számára is kétségbeejtő helyzeteket teremt.

Tóth Anna, a Diakónia idősgondozó szolgálatának igazgatója kérdésünkre elmondta, az intézkedésről ők semmilyen írásos értesítést nem kaptak, arról csak akkor szereztek tudomást, amikor a Helyi Szociális és kifizetési ügynökségnél letették volna a februári összegre a procedúra által előírt kérvényt.

– Nem tudjuk miért, nem tudjuk meddig hatályos ez az intézkedés, de ha hosszabb távon fennmarad, alkalmazottaink felét szélnek kell eresztenünk, mert az erre a célra szánt havi 41 ezer lejt nem tudjuk más forrásból pótolni – mondta az igazgatónő, aki azt is hozzátette, a támogatásban részesülő szervezetek listáján a Diakóniánál kisebb pontszámot kapó szervezetek is szerepelnek.

A januári költségvetéshez képest szinte felére faragott összegeket főleg az öregek ellátásától és a gyermekprogramoktól vonták meg, a szintén a Diakónia által a fogyatékkal élők nappali foglalkoztató központjaként működtetett Írisz-ház és a Kapernaum szociális konyha továbbra is megkapja a megítélt támogatást. Az alapítvány ma Parajdon tart a válsághelyzetet elemző gyűlést. Támpa Ödön, a Kifizetési Ügynökség igazgatója szerint valószínűleg az történhetett, hogy a kormány már látja, nem lesz miből finanszírozni a szolgáltatásokat.

– A helyzet, amiben vagyunk, nem kritikus, hanem már most katasztrofális – nyilatkozott. Az ügynökség írásban kért indoklást a szakminisztériumtól, de beadványára még nem érkezett válasz. – Csak a civil szervezetek által a minisztériumra való nyomásgyakorlás hozhat megoldást – vélekedett Támpa.

Kovászna megyében a Diakónia alapítványon kívül a Caritas is érintett, de mivel idősgondozói szolgálatának központja Csíkszeredában van, a tevékenység finanszírozása is onnan származik. A Diakónia 340, a Caritas 150 idős embert részesít otthongondozásban állami támogatásból, heti több alkalommal is. Hubbes Kinga, a sepsiszentgyörgyi Caritas igazgatónője elmondta, bár ő sem tudja, hogyan tovább, az öregek ellátását továbbra is meg kell oldani, a folyamatosság nem lehet pénz függvénye, de a hatékonyságot sem tudják már átszervezéssel növelni, mivelhogy most is teljesítőképességük határát feszegetik. Csép Andrea Maros megyei képviselőt is megkérdeztük ez ügyben, mert ő a képviselőház munkaügyi bizottságában titkárként vesz részt.

– Ma este interpellációban fogjuk szóvá tenni ezt az intézkedést – mondta tegnap lapunknak a képviselőnő, annál is inkább, hogy a rendeletben nem szerepel semmilyen indoklás arra vonatkozóan, hogy miért vonták el az összegeket, és miért pont ezektől a tevékenységektől. Remélünk egy kiigazító rendeletet, mert nem maradhat az önkormányzatokra ez a szociális gond, illetve finanszírozása. Azok nem bírják meg, már Maros megyében is nagyon sok civil szervezet beszüntette ilyen irányú tevékenységét, pedig elég nagy összeget szánt nekik a városi és megyei tanács, mégsem eleget. Az biztos, hogy minden követ megmozgatunk a megoldás érdekében – biztosított a képviselőnő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük