Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Molnár Géza: két héten belül túlléphetünk a második csúcson

Molnár Géza: két héten belül túlléphetünk a második csúcson Románia

Az utóbbi időszakban tapasztalható magas esetszám nem egyforma módon oszlik meg az ország területén, Romániában jelen pillanatban az első hullám visszatérését tapasztalhatjuk, amely legfeljebb két hét múlva véget ér – nyilatkozta a Digi24-nek Molnár Géza epidemiológus. A szakember szerint a fertőzött személyeket el kell különíteni, annak érdekében, hogy ne terjesszék a vírust, a szükségállapot bevezetését ugyanakkor nem tartja jelenleg indokoltnak.

Hirdetés
Hirdetés

„Jelen pillanatban nem beszélhetünk általános járványhelyzetről az ország egész területén, vagy a teljes lakosság körében. A számok, amelyeket sokakat idegesítenek, nem mondanak el mindent, ha nem ismerjük az adatok hátterét. Egyes területeken jelentős növekedés tapasztalható. (…) Ez annak is köszönhető, hogy jelentősen megnőtt a tesztek száma, ugyanakkor nem fér kétség hozzá, hogy a terjedés is felgyorsult” – magyarázta a virológus.

„A hullámnak egy visszatérését láthatjuk, amely jelenleg gócpontokon keresztül terjed. (…) Én optimista vagyok. Számításaim szerint ezen  a második csúcson is túl leszük legfeljebb két héten belül, majd csökkenés fog kezdődni – mondta Molnár Géza.

A szakember szerint az a több mint 400 személy, akik saját kérésükre elhagyták a kórházakat, további 800 esetet generálhatnak a következő hét során.

„Egy járványos betegség esetén az elkülönítés teljes mértékben szükséges” – tette hozzá.

Molnár Géza szerint a szükségállapot újbóli bevezetése nem lenne jelentős hatással az esetszámra.

„Az adminisztratív intézkedésekre szükség van, hogy közbe lehessen avatkozni. Ha elővigyázatosabbak vagyunk, illetve megelőző magatartást tanúsítunk egyéni és csoport szinten, elkerülhetetlen lesz az esetek számának csökkenése, mint bármilyen más légúti megbetegedés esetében is” – véli a szakember.

(Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások