Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Módosították a btk-t

Módosították a btk-t Románia

Többórás ülés végén, döntő kamaraként szavazta meg a képviselőház a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet. A javaslatcsomagot 175 támogató, 78 ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el az alsóház.

Az ülés több órán át tartott, mert az ellenzéki pártok igénylésére a zárószavazás előtt tételenként is voksoltak az összesen 327 javaslatról. Az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság szociáldemokrata párti (PSD) elnöke, Florin Iordache a szavazás előtti felszólalásában kifejtette, a tervezetbe foglalt módosításokkal a cél véget vetni a visszaéléseknek. „Elegünk van a visszaélésekből, elegünk van a titkos megállapodásokon alapuló igazságszolgáltatásból. Úgy állítottuk össze ezeket a módosító javaslatokat, hogy mindenkit meghallgattunk. Vissza akarjuk állítani Romániát a helyes útra” – fogalmazott Iordache, majd felkérte ellenzéki kollégáit, „tekintsenek el a párttól kapott parancstól”, és szavazzanak saját belátásuk szerint.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőházi frakcióvezetője, Raluca Turcan bejelentette, alakulata megtámadja az alkotmánybíróságon a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító törvényt. Hozzátette, a módosítások nagy része „Dragnea úr és csatlósai” érdekeit szolgálják, ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy sem az erre a célra létrehozott különbizottságban, sem a plénumban nem volt lehetőség a módosítások alapos megtárgyalására.
A Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Eugen Tomac fekete hétfőnek nevezte a büntetőeljárási törvénykönyvvel kapcsolatos szavazás napját. „Pillanatokkal ezelőtt kaptam kézhez a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait tartalmazó iratcsomót, pillanatokon belül pedig már arra fognak kérni, hogy szavazzunk erről a rendkívül fontos törvényről, amely sok állampolgár életét befolyásolja. Úgy gondoljuk, ez a nagy sietség rendkívül veszélyes” – fogalmazott. Párttársai, Robert Turcescu és Ionuţ Simionca a gyors eljárás elleni tiltakozásképpen a dosszié mind a 300 lapját sorban kiterítették az ülésterem előtti folyosón. Az erről készült felvételt Turcescu közzétette Facebook-oldalán.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna a szavazás után azt mondta, a parlamenti többség hivatalosan is a bűnözők országává változtatta Romániát. „Azért jutottunk ide, mert jelenleg büntetőügyesek töltenek be köztisztségeket” – tette hozzá.
Az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság szintén hétfőn tárgyalta a tervezetet, és készítette el róla a jelentést. A testület által hétfőn elfogadott egyik módosítás értelmében az ügyvéd indokolatlan hiányzása nem vonhat maga után a vádlottat érintő jogi következményeket. Egy másik módosítás előírja, hogy a vádlott javait vagy más javakat csak abban az esetben lehet elkobozni, ha megalapozott bizonyíték van arra, hogy bűncselekmény nyomán jutott azokhoz. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások