Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Módosította a kormány a közbeszerzési törvényt

Módosította a kormány a közbeszerzési törvényt Románia

Elfogadta a kormány pénteken a közbeszerzési törvény módosításait – jelentette be a kabinet ülése után Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető azt mondta, az új intézkedésekkel sikerül megszüntetni az infrastruktúra-projektek késleltetésének és megvalósításuk akadályoztatásának főbb okait.

A pályázati szakaszt érintő főbb módosítások között említette Grindeanu azt, amely szerint a hat hónapnál hosszabb futamidejű szerződések esetében árkiigazítási kötelezettséget vezetnek be.

„Ugyanakkor véget vetünk az indokolatlan óvásoknak? Hogyan? Úgy, hogy ha a cég veszít, kötelező módon visszatartják az általa befizetett óvadékot” – magyarázta a tárcavezető.

A projektek kivitelezésének késleltetését a „jóhiszeműségi bizonyítvány” bevezetésétől remélik – tette hozzá. Ilyen tanúsítványt háromhavonta adnak majd ki a projekt megvalósítási szakaszában. Ha a vállalkozó késik a munkálatokkal, és ezért negatív minősítést kap, nem nyerhet meg újabb licitet.

„Ha a munka nem halad, az építő mindössze három figyelmeztetést kap a szerződés felmondása előtt, ezután újabb pályázati eljárás kezdődhet” – magyarázta.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük