Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Menekülteket fogadhat be Románia egy Földközi-tengeren várakozó hajóról

FRISSÍTVE: Menekülteket fogadhat be Románia egy Földközi-tengeren várakozó hajóról Románia

Intenzív diplomáciai tárgyalások zajlanak az Európai Unión belül két, a Földközi-tengeren lévő alapítványi hajó menekült utasairól, akiknek egy részét többek közt Románia is átvenné – írta kedden az AFP hírügynökség európai diplomáciai forrásokra hivatkozva. FRISSÍTÉS: A külügyminisztérium megerősítette a hírt.

A Sea-Watch nevű civil szervezet hajóján 32 menekült tartózkodik, a Sea-Eye szervezet hajóján pedig 17. Jelenleg mindkét hajó Málta felségvizein várakozik.

Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az Unió tagállamainak „konkrét szolidaritásról” kell tanúbizonyságot tenniük, mert a két alapítványi hajón lévő menekülteknek biztonságban és késedelem nélkül partra kell szállniuk.

Hirdetés
Hirdetés

Az AFP által nem nevesített európai diplomáciai források szerint Németország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Írország, Románia, Málta, Portugália és Olaszország jelezte, hogy hajlandó lenne átvenni a menekültek egy részét.

A helyzetet bonyolítja, hogy Málta azt kéri, a migránsok elosztására vonatkozó egyezménybe foglalják bele annak a 249 menekültnek az elhelyezését is, akik mintegy tíz nappal ezelőtt szálltak partra a dél-európai szigetországban. A felsorolt államok viszont 49-nél több személy befogadására tettek ajánlatot, de az említett migránsok teljes létszámánál kevesebbre.

A tárgyalás során Spanyolország is nyitottnak mutatkozott, ugyanakkor emlékeztetett, hogy nemrég fogadott be több mint 300 menekültet egy spanyol alapítványi hajóról.

FRISSÍTÉS: A külügyminisztérium „pozitív üzenetet” akart közvetíteni

Románia elvi beleegyezését adta, hogy öt migránst befogadjon azok közül, akik nemrég érkeztek Máltára – közölte kedden a román külügyminisztérium.

Románia az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként egy „pozitív üzenetet” akart közvetíteni a tagországok irányában, hogy hasonló módon járjanak el – írja a külügy közleményében.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. január 8., 22:50
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Kezdivasarhelyre is hozhatjatok oket,ugyanis van eleg ures lakas,amibol az UDMR pribekjei, akik a vizszolgaltatast biztositjak,a leheto legcsalobb modon,kiraktak a sajat magyarjaikat az adossagok fejeben, az utcara.Ezeket az ures lakasokat mind odaadhatjatok ezeknek a szegeny migransoknak,hatha nekuk tobb penzuk lessz majd fizetni ezeknek a csaloknak a vizert! (irta G.Soros)

  • User
    Dátum: 2019. január 9., 19:16
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Miért csak 5?1.Azért mert a 49 -et nem lehet pontosan 9-el osztani,mert 49:9= 5,444444,tehát lett volna olyan migráncs akit …2.Ha annyira lelkendezel,vidd haza mind az 5-öt,de nyisd meg nagyra a zsebedet,mert a menü ebédeket nem szeretik,aztán legyen kávé,cigi,zsebpénz,és nő a fű!Remélem tudsz sorok között olvasni…

  • User
    Dátum: 2019. január 10., 12:23
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Értem én az iróniát ,de itt vannak akik szét akarják trollkodni a beírásokat.Hiába írsz ironikusan ,mert azonnal több a nem értek egyet ,mert nem értik a szöveget vagy az iróniát .Példa lenne az 5-ből 6 agysebész…Erre van 5 aki egyetért 5 nem.Ha érzékelnék az iróniát akkor mindenki az egyetértek -re kattintana,de aki nemre kattint az nem érzékelte hogy 6-5=-1 !és ez esetben lehetetlen,de azért nyomja,csakhogy ellentmondjon.