Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megszavazta a képviselőház: a tanügyi alkalmazottaknak is jár a kockázati pótlék

Megszavazta a képviselőház: a tanügyi alkalmazottaknak is jár a kockázati pótlék Románia

Döntő házként elfogadta kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint a tanügyi alkalmazottak is részesülnek a koronavírus-járvány miatt megítélt kockázati pótlékból.

Hirdetés
Hirdetés

A törvényjavaslatot 158 támogató, egy ellenszavazattal, 77 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház.

A törvénytervezet értelmében a 2020-2021-es tanév elejétől, szükségállapot és veszélyhelyzet ideje alatt a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban dolgozó tanszemélyzet havi 2000 lejes, míg a kisegítő tanszemélyzet és a nem oktatói besorolású személyzet havi 1500 lejes kockázati pótlékot kap, amely után nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni.

A képviselőház döntő házként szavazott a tervezetről.

Iohannis: a tanügyi dolgozók megérdemlik, hogy támogatásban részesüljenek

A tanügyi dolgozók megérdemlik, hogy támogatásban részesüljenek – jelentette ki kedd este Klaus Iohannis államfő, hangsúlyozva, álláspontot fog kérni a kormánytól arra vonatkozóan, hogy vannak-e alapok erre a célra.

Az államfő azt mondta, még nem látta az erről szóló törvényt, de amint hozzákerül, alaposan át fogja olvasni, ugyanakkor álláspontot kér a kormánytól is arról, hogy vannak-e alapok erre a célra, és ezt követően döntenek a továbbiakról.

Iohannis hozzátette, a tanügyi alkalmazottak „egyértelműen” megérdemelnék ezt a támogatást, a kérdés csak az, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben van-e mód ennek a kifizetésére.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 14., 13:21
    ÉRTÉKELÉS: -3

    A gyerekek nem kaphatnanak 2000 lejt, tobb esely van ra hogy elkapjak a virust a tanartol mint forditva, mivel a legtobb tanar nem is hord maszkot, vagy nem helyesen hordja (tisztelet a kivetel).

  • User
    Dátum: 2020. október 14., 21:34
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A kereskedelemi dolgozok mert nem kapnak ők is veszély pótlékot?? Egy eladó naponta több száz ember megfordul az üzletben bevásárló központokban az orvosok után ők vannak az élvonalban!!!

  • User
    Dátum: 2020. október 15., 7:29
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Még 1 ok, hogy a tanárnak ugrasszák az embereket! Populista törvény…..
    Az üzleti eladók, éttermekben dolgozók, benzinkutasok a legveszélyeztetettebbek az orvosok után! A tanár maszkot hord és higyjék el tudom, de a gyerek az otthon ” meg van nevelve”😆 Sok tanár jó dolgában van betegszabadságon/korházban, sok a fizetetlen szabadságot fontolgatja, a pesszimistább pedig már fel is mondott! A komentelőknek üzenem vannak szabad tanügyi állások!!!!

  • User
    Dátum: 2020. október 15., 9:37
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ez rohelyes!!!!A bolti alkalmazott pl. miert nem kap kockazati potlekot?Vagy barki aki olyan helyen dolgozik ahol napirenden ki-be jaro emberekkel kerul kapcsolatba.Vannak intezmenyek tudjuk ahol ez elkerulhetetlen:banki szektor,egeszsegugy,irodak ahol kliensek fordulnak meg,muhelyek ahol tobben dolgoznak,gyarak,peksegek akik a napi kenyeret allitsak elo,uzletek,javito-szerelo muhelyek….stb.sorolhatnank a vegtelensegig.Vagy ezeknek az embereknek az elete nem er annyit mint egy tanare????

    • User
      Dátum: 2020. október 15., 10:13
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Azok nem állami alkalmazottak. Én se kapok pótlékot, mert egész nap a számítógép előtt dolgozok, míg az állami alkalmazottak ezért is kapnak. Ez van, sajnos itt az állam sok helyen jobban fizet. Ez nem normális, de független a mostani helyzettől.