Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megoszlik a pártok véleménye a kormányválság megoldását illetően

Megoszlik a pártok véleménye a kormányválság megoldását illetően Románia

Eltérő módon látják a parlamenti pártok a kormányválságból való kiutat: a PSD és a Pro Románia független, szakértői kormányt szeretne, míg az USR-PLUS, a PMP és az RMDSZ egy jobboldali kormányt támogatna.

Hirdetés
Hirdetés

Ciolacu: a választásokig szakértői kormányra lenne szükség

Természetesnek tartja a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy Ludovic Orban visszaadta kormányalakítási megbízatását. Marcel Ciolacu szerint a soron következő parlamenti választásokig szakértői kormánynak kellene irányítania az országot.

„Normális, hogy ez történt, hiszen létezik egy alkotmánybírósági döntés, amely indoklással vagy anélkül, de egyértelmű” – érvelt Ciolacu a Digi24 televíziónak adott nyilatkozatában.

Hozzátette, pártbeli kollégáival döntik majd el, hogy milyen megbízatással megy majd az alakulat küldöttsége szerdán az államfő által kezdeményezett egyeztetésre, de vélhetően nem fognak miniszterelnök-jelöltet nevesíteni, már csak azért sem, mert az elnök kijelentette, hogy nem ad kormányalakítási megbízást PSD által jelölt személynek. „Továbbra is fenntartjuk, hogy a választásokig szakértői kormányra lenne szükség” – mondta.

Rámutatott, a PSD készen áll támogatni egy átmeneti kormányt, de csak azzal a feltétellel, hogy az szakértői, nem pedig politikai kabinet lesz.

Ciolacu úgy véli, a jelenlegi politikai válságot nem a PSD idézte elő – ahogyan azt Johannis állította korábbi nyilatkozatában -, hanem a Nemzeti Liberális Párt és az államelnök.

Barna: az USR-PLUS Szövetség Dacian Cioloşt nevesíti miniszterelnöknek

Az USR-PLUS Szövetség – akárcsak korábban – Dacian Cioloşt nevesíti miniszterelnöknek az államfő által szerdára összehívott megbeszélésen – közölte kedd este Dan Barna, a USR elnöke.

Hozzátette: „a szavazók által rájuk ruházott mandátum szellemében” az USR-PLUS Szövetség konstruktív hozzáállást tanúsít a tárgyalásokon.

„Továbbra is célunk, hogy a polgármestereket két fordulóban válasszák meg. Mint azt a korábbi konzultációkon is elmondtam, amennyiben kudarcot vall az előre hozott választások kiírására vonatkozó elképzelés, a válság megoldásának érdekében készek vagyunk részt vállalni a kormányban” – mondta az USR elnöke.

Ponta: a Pro Románia pártfüggetlen miniszterelnököt szavazna meg

A Pro Románia pártfüggetlen miniszterelnököt szavazna meg – nyilatkozta kedd este az Antena 3 televízió műsorában Victor Ponta pártelnök, nyomatékosítva: nem támogatnak egy újabb „Orban nélküli Orban-kormányt”.

Victor Ponta „nagy hibának” tartaná, ha Johannis továbbra is a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) „erőltetné”, és abban bízik, hogy az államfő egy elismert, pártfüggetlen személyt bíz meg kormányalakítással.

Kifejtette: Klaus Johannis kötelessége, hogy az ország érdekeit a PNL érdekei fölé helyezze.

Ponta emlékeztetett: ő már 2019. október 23-án mondta, hogy hiba lenne egy liberális kormányt kinevezni, és most úgy látja, négy hónapnak kellett elvesznie, hogy erre mások is rájöjjenek.

Tomac: a PMP egy jobboldali miniszterelnök-jelöltet támogató parlamenti többség kialakítását szorgalmazza

A Népi Mozgalom Párt (PMP) egy jobboldali miniszterelnök-jelöltet támogató parlamenti többség mielőbbi kialakítását fogja szorgalmazni a Klaus Johannis államfővel folytatandó szerdai egyeztetésen – nyilatkozta kedd este Eugen Tomac.

„Jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy Romániának legyen kormánya” – nyomatékosította a PMP elnöke.

Tomac szerint az államfő felelőssége a konszenzus létrehozása egy stabil és legitim kormány tisztségbe iktatása érdekében, amely krízishelyzetben döntéseket hozhat. „Ez most a helyzet, nincs itt már helyük politikai vitáknak, azonnali intézkedésekre van szükség” – tette hozzá.

Az előre hozott választások kapcsán a PMP elnöke azt mondta, jelen helyzetben „ez nem lehet aktuális téma”.

Kelemen: egy politikai kormány vagy az előre hozott választások jelentenék a legjobb megoldást

Az alkotmánybíróság hétfői döntése után várható volt, hogy Ludovic Orban visszaadja kormányalakítási megbízását – véli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

A szövetségi elnök szerint Klaus Johannis államfő jelen helyzetben három lehetőség közül választhat a Cotroceni-palotában folytatandó egyeztetések után. „Vagy megpróbál többséget építeni egy nemzeti liberális párti miniszterelnök-jelölt köré, amely azonban ezúttal nem egypárti, hanem koalíciós kormányt alakít, amely aztán az év végéig tisztségben marad; vagy megpróbál többséget szerezni az előre hozott választások kiírása érdekében, de letéve a 26-os sürgősségi kormányrendeletbe foglaltakról; vagy nevesít egy jelöltet, és aztán lesz, ami lesz” – sorolta a lehetőségeket Kelemen, hozzátéve, hogy szerinte jelen helyzetben az első két opció valamelyike lenne a kívánatos megoldás.

A szövetségi elnök kiemelte, az államfő felelőssége megtalálni a kiutat ebből a helyzetből, „mert ő nemcsak egy jegyző, aki a Cotroceni-palotában székel, és aláír, ha valamit alá kell írni. Nagyobb odaadással kellene keresnie a megoldást” – tette hozzá.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 26., 20:39
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Na már most: Tomac beszél jobboldali jelöltről, Kelemen Hunor nem, hanem két másféle lehetőségről. De itt is megjelenik a Hunyorka- fóbiás és K.H.- nak tulajdonítja Tomac szavait. Tehát:
    1. Vagy olvassa el először a cikket, és azután kommenteljen.Vagy
    2. Nagyon ügyeljen, nehogy egy másodikos PISA- tesztet kelljen kitöltsön, mert az eredmény katasztrófa lenne. Hogy jól aludjon, megsúgom. a PISA- teszt a szövegértést méri. A szerkesztőségnek nincs lehetősége minden olvasó mellé magyarázót mellékelni.