Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

MCV-jelentés: A módosított igazságügyi törvények azonnali felfüggesztését javasolja az EB

MCV-jelentés: A módosított igazságügyi törvények azonnali felfüggesztését javasolja az EB Románia

A módosított igazságügyi törvények alkalmazásának azonnali felfüggesztését, majd a jogszabályokba foglaltak felülvizsgálatát javasolja Romániának az Európai Bizottság (EB) az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kedden ismertetett jelentésében.

Az Európai Bizottság kedden nyilvánosságra hozott jelentése a legutóbbi ilyen dokumentum ismertetésétől, azaz 2017 januárjától mostanig tartó időszakra terjed ki. Az EB ezzel kapcsolatos közleményében elismeri, hogy az azóta eltelt hónapokban Románia hozott néhány intézkedést az akkori jelentés ajánlásainak gyakorlatba ültetése érdekében, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a legutóbbi jelentés is leszögezte, az abba foglalt felmérés eredményei csak akkor maradnak érvényesek, ha az ország nem tesz visszalépéseket, megkérdőjelezve ezáltal az elmúlt tíz évben elért fejlődést.

Ilyen körülmények között a 2017 januárjában megfogalmazott 12 ajánlás teljesítése már nem elegendő ahhoz, hogy lezáruljon a Romániával szembeni MCV, ahogyan azt Jean-Claude Juncker EB-elnök kilátásba helyezte mandátuma elején – mutat rá közleményében a Bizottság, hangsúlyozva, hogy az új jelentés újabb nyolc ajánlást fogalmaz meg.

Hirdetés
Hirdetés

Az EB javasolja a módosított igazságügyi törvények alkalmazásának azonnali felfüggesztését, majd a jogszabályokba foglaltaknak a Velencei Bizottság és az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) ajánlásai alapján való felülvizsgálatát.

Kéri ugyanakkor a tisztségben levő ügyészeket érintő, jelenleg folyamatban levő kinevezési, illetve tisztségből való elmozdítási eljárások azonnali leállítását.

A Bizottság javasolja még a korrupcióellenes főügyész kinevezési eljárásának újrakezdését. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget olyan személynek kell vezetnie, akinek jelentős tapasztalata van a korrupciós bűntettek felderítése terén, és aki egyértelműen a szakszerű, független és pártatlan DNA-nyomozások folytatására kap megbízatást – áll a jelentésben.

Az MCV-jelentés azt javasolja a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM), hogy bízzon meg egy testületet az Igazságügyi Felügyelet ideiglenes vezetésével, majd három hónapon belül – versenyvizsga nyomán – nevezze ki az új vezetőséget.

Hirdetés
Hirdetés

Az EB ugyanakkor arra inti az illetékes hatóságokat, hogy az új törvényi szabályozás életbe lépéséig tartsák tiszteletben a CSM-nek a vezető tisztségű ügyészek kinevezésével vagy menesztésével kapcsolatban kiadott negatív véleményezéseit, ahogyan az a 2017. január 1-jén ismertetett jelentésben is szerepel.

Az Európai Bizottság ajánlja továbbá a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításai gyakorlatba ültetésének felfüggesztését, valamint a két törvénykönyv felülvizsgálatának újrakezdését.

A jelentés következtetéseiről szóló részben az EB megjegyzi, a módosított igazságügyi törvények, az igazságszolgáltatási rendszerre, különösképpen az DNA-ra kifejtett nyomásgyakorlás és a korrupció elleni küzdelmet akadályozó számos más intézkedés megkérdőjelezi a Románia által eddig elért eredményeket és ezek visszafordíthatatlanságát.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük