Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Már nem Dormánfalváé a katonatemető – frissítve

Már nem Dormánfalváé a katonatemető – frissítve Románia

A Bákó Megyei Törvényszék jogerősen törölte Dormánfalva városnak az úzvölgyi katonatemető feletti tulajdonjogát, írja az MTI.

A kedden hozott másodfokú ítélet kivonatát szerdán reggel tették közzé a romániai bíróságok portálján.

Ez megerősíti az alapfokon eljáró Moinești-i Bíróság 2022. március 24-én hozott ítéletének azon részét, miszerint törölni kell a telekkönyvből Dormánfalva városnak az úzvölgyi temető fölötti tulajdonjogát.

Hirdetés
Hirdetés

A Bákó Megyei Táblabíróság múlt pénteken helyben hagyta azt az egy évvel ezelőtti alapfokú ítéletet, amelynek értelmében az úzvölgyi katonatemető román parcellájába Dormánfalva polgármestere által kiállított 2018.12.17/69-es építési engedély érvénytelen, és amely a törvénytelenül felállított betonkeresztek lebontását rendelte el. Román nacionalista szervezetek már bejelentették, hogy megakadályozzák a jogerős ítélet végrehajtását.

2021. októberében a Bákó Megyei Táblabíróság jogerősen érvénytelenítette azt az önkormányzati határozatot is, amely Dormánfalva közvagyonává nyilvánította a Hargita megyében található, Csíkszentmárton községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőt.

Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője: „Ez az újabb döntés azért fontos, mert a temető jogi helyzete most már tisztázott és aki ezt vitatja, az a román igazságszolgáltatás döntését vitatja. Ha lassan is, de végül mindig kiderül az igazság, és ez biztató számunkra. A tanulság, amit közösségként le tudunk vonni ebből, hogy nem szabad elmenni a jogfosztások mellett, még akkor sem, ha sokat kell várni addig, amíg igazolni tudjuk az álláspontunkat. A per tárgya az Úz-völgyi temető tulajdonjogának bejegyzése volt Dormánfalva javára, amit mi nem tartottunk jogszerűnek. Ezt a pert a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat és Csíkszentmárton önkormányzata indította, Csíkszentmártont ebben az ügyben is a Mikó ügyvédje képviselte. Alapfokon megnyertük a pert, melyet Dormánfalva megfellebezett. Tegnap ismét nekünk adott igazat a bíróság, ezúttal jogerős ítélet született. Ennek értelmében Dormánfalvának törölnie kell a temetővel kapcsolatos telekkönyvi bejegyzést.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások