Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Magyarul is kellemes húsvéti ünnepek kívánt Klaus Johannis

Magyarul is kellemes húsvéti ünnepek kívánt Klaus Johannis Románia

A hit ereje reményt ad nekünk, hogy hamarosan újra együtt leszünk – fogalmazott szombaton a katolikus és protestáns híveknek szánt húsvéti, illetve az ortodoxoknak szánt virágvasárnapi üzenetében Klaus Johannis államfő.

Hirdetés
Hirdetés

„A római katolikus, református, unitárius és evangélikus hívőknek azt kívánom, hogy egészségben, lelki békében, reményben és egymás iránti gondoskodással ünnepeljék az Úr feltámadásának ünnepét. Még ha ezen a szent ünnepen távol is vagyunk szeretteinktől, hitünk ereje egyesít bennünket, és reményt ad arra, hogy hamarosan újra együtt leszünk” – mondta az államfő.

Ugyanabban az üzenetben az államfő úgy beszélt a virágvasárnapról, mint „az alázat és a szeretet ünnepéről”.

„Szeretném kifejezni a legmelegebb jókívánságaimat az ortodox, görögkatolikus, örmény és neoprotestáns felekezetek tagjainak, akik ezen a hétvégén ünneplik a virágvasárnapot – az alázat és a szeretet ünnepét” – mondta az elnök.

Klaus Johannis beszélt az új koronavírus járvánnyal kapcsolatos jelenlegi kihívásokról is.

„Kedves románok, hozzanak a húsvéti ünnepek mindannyiunknak vigasztalást és erőt, hogy minden kihívásnak megfeleljünk. Meg vagyok győződve arról, hogy ebből a nehéz küzdelemből megerősödve és a jövőbe vetett bizalommal jövünk ki” – hangsúlyozta az államfő, aki üzenete végén áldott húsvéti ünnepeket kívánt román, német és magyar nyelven.

Orban: bizakodással tekintsünk a jövőbe

Bizakodással tekintsünk a jövőbe – fogalmazott szombaton a katolikus és protestáns híveknek szánt húsvéti, illetve az ortodoxoknak szánt virágvasárnapi üzenetében Ludovic Orban miniszterelnök.

„A római katolikus, református, unitárius, evangélikus és ortodox hívők kettős ünnepet ülnek a hét végén: a katolikus húsvétot és az ortodox virágvasárnapot. Tudom, hogy ez rendkívül nehéz idő minden hívő számára. A katolikus egyház az elmúlt négy évszázadban először tart húsvéti szertartásokat hívők nélkül. De amint Ferenc pápa nemrég egy üzenetében fogalmazott: ‘városaink csendjében felhangzik majd a húsvét evangéliuma”. Még ha nem is mehetünk el Isten házába, az nem jelenti azt, hogy nem fogadjuk be otthonunkba az Urat” – olvasható a kormányfő üzenetében.

Ludovic Orban arra ösztönöz, hogy gondoljunk mindazokra, akik „itt hagytak bennünket a szörnyű betegség miatt”, hogy „gyújtsunk értük egy gyertyát a feltámadás éjszakáján, és bizakodással tekintsünk a jövőbe”.

Orban üzenetében arról a reményről szól, hogy megnyerhetjük „életünk e nehéz küzdelmét”.

„A húsvéti ünnepek és a virágvasárnap kiváló alkalom arra, hogy elgondolkodjunk (…), hogy reményt merítsünk arra, hogy győzni tudunk életünk e nehéz küzdelmében. Áldott húsvéti ünnepet – mondom a római katolikusoknak, reformátusoknak, unitáriusoknak és evangélikusoknak, és Isten éltesse az ortodoxokat, akik vasárnap ünneplik a virágvasárnapot!” – zárul a miniszterelnök üzenete.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások