Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Magasabb bérekért tüntettek a Tarom légitársaság dolgozói

Magasabb bérekért tüntettek a Tarom légitársaság dolgozói Románia

A Tarom állami légitársaság dolgozói 35 százalékos béremelésért tüntettek csütörtökön Bukarestben.

Hirdetés
Hirdetés

A vállalat székhelye előtt tartott kétórás megmozduláson Narcis Pascu szakszervezeti vezető elmondta, hogy a Tarom 1271 dolgozója közül 400 minimálbért keres, ami nem haladja meg a bruttó 2550 lejt, illetve a nettó 1536 lejt. Nehezményezik, hogy legutóbb 2008-ban emelték a fizetéseket.     

Azt is kifogásolták, hogy kevesebben dolgoznak, mint ahány személyre szükség lenne, ezért egyes alkalmazottak túlterheltek. Példaként említette, hogy két repülőgépszerelőre jut öt gép, holott egy szerelőnek csak egy repülőgéppel kellene foglalkoznia.

Azt is felrótták a vezetőségnek, hogy megsértették a kollektív munkaszerződést, ugyanis az elmúlt négy-öt évben nem adták ki a szerződésben előírt teljes pihenőszabadságokat. Narcis Pascu szerint a vállalat költségvetésének 11,8 százalékát fordítják bérekre, míg a nemzetközi piacon ez az arány általában 34-37 százalék.

A légitársaságokat Romániában is keményen sújtották  a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások, de a Tarom már a járvány előtti időszakban is nehézségekkel küzdött. Utoljára a 2007-es évet zárta nyereséggel, azóta folyamatosan veszteségesen működik. A vállalatnak sürgősen korszerűsítenie kell repülőgépparkját is.     

A légitársaságnak 2020-ban 454 millió lej vesztesége volt, a tavalyi évre 230,13 millió lej veszteséggel számoltak. A 2021-es végleges adatokat még nem tették közzé.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük