Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lemondott Tudose

Lemondott Tudose Románia

Hétfő este benyújtja lemondását Mihai Tudose miniszterelnök, miután pártja végrehajtó bizottsága megvonta tőle politikai támogatását. Az utóbbi 12 hónap harmadik kormányfőjének Viorica Dăncilă-t nevesítik, aki egyébként Teleorman megyei, akárcsak Liviu Dragnea pártelnök.

Viharos volt a hét első napja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága (CEx) megvonta a politikai bizalmat Mihai Tudosetől. Ötvenkilencen szavaztak a miniszterelnök leváltásra, amit csak négyen elleneztek, és négyen tartózkodtak. Távozáskor Tudose azt mondta: fegyelmezett tagja a PSD-nek: a párt bízta meg, az is váltja le, nem akar pártszakadást.

Elődjéhez, a tavaly júniusban leváltott Sorin Grindeanuhoz hasonlóan Tudose is a párt elnökével, Liviu Dragneával került konfliktusba. A pártvezető priusza miatt nem lehetett miniszterelnök, ezért engedelmes helyetteseket keresett a kormányfői szerepre, akiket azonban eltávolított a hatalomból, amikor nyíltan szembeszálltak akaratával.

Az első nyílt konfrontáció a múlt héten zajlott, amikor – egy pedofil rendőr miatti botrány során – Tudose lemondásra szólította fel a pártelnök egyik legközelebbi bizalmasát, Carmen Dan belügyminisztert. A Dragnea és Tudose közti feszültség azonban régebbi keletű: a kormányfő egyik legfőbb „bűne” az volt, hogy nem vállalta fel az igazságügyi reformot. A csomagot ugyanis sürgősségi kormányrendelettel szerette volna elfogadtatni a PSD, de a kormányfő nem akarta magára vállalni a felelősséget, és ragaszkodott a parlamenti eljáráshoz.

Ahogy azt tegnap írtuk, a miniszterelnök lemondása a PSD politikai ellenfelét, a jobboldali Klaus Iohannis államfőt hozza helyzetbe, akit az alkotmány nem kötelez arra, hogy harmadszor is a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező PSD jelöltjét bízza meg kormányalakítással. Pedig a jelölt személye már megvan: Viorica Dăncilă (lásd keretes írásunkat).

Liviu Dragnea azt mondta: megérti, hogy az államfő nem örül az újabb kormányváltásnak, de kifejezte reményét, hogy a miniszterelnök-jelölt kinevezésénél „az alkotmány szerint jár el, akárcsak eddig”. Arra az újságírói kérdésre, van-e valamilyen garancia arra, hogy fél év múlva a PSD nem akarja harmadik kormányát is leváltani, a pártelnök beismerte: „nem volt szerencsés keze” Grindeanu és Tudose esetében, ezért úgy döntött, ő maga már nem tesz javaslatot a következő kormányfőjelöltre, akinek személyéről kollégái javaslatai alapján döntöttek.

Klaus Iohannis tegnap Mihai Fifor védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek, szerdára pedig kormányalakítási egyeztetésre hívta a parlamenti pártokat.

Kicsoda Viorica Dăncilă?

A mérnöki végzettségű, 54 éves Dancilă 1988-ban szerzett oklevelet a ploiești Olaj- és Gázipari Egyetemen, több mint két évtizede tagja a PSD-nek, 2006-ban politikatudományokból szerzett mesteri oklevelet. 2015 óta vezeti a szociáldemokraták nőszervezetét, 2009 óta tagja az Európai Parlamentnek. 2008-2010 között abban a dél-romániai Teleorman megyében volt önkormányzati képviselő, amelynek megyei tanácsát Liviu Dragnea mostani pártelnök vezette. Dăncilă egyike volt azoknak a szociáldemokrata politikusoknak, akik Carmen Dan belügyminiszter védelmére keltek, és nyíltan bírálták az őt lemondatni próbáló Mihai Tudose kormányfőt. Dăncilă szerint Tudose korábban másik két nőt is „megalázott”, amikor tavaly októberben eltávolította kormányából a bűnvádi eljárás alá vont Sevil Shaideh miniszterelnök-helyettest, és Rovana Plumb környezetvédelmi minisztert.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük