Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lemondásra szólította fel Dorin Floreát a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa

Lemondásra szólította fel Dorin Floreát a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa Románia

Lemondásra szólította fel Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa, miután a városi elöljáró egy közösségi oldalon tett bejegyzésben azt javasolta, hogy az állam szabályozza a gyereknemzést a roma közösség körében.

Hirdetés
Hirdetés

A 18 romániai nemzeti kisebbség parlamenti képviselettel rendelkező szervezetét tömörítő tanács a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Pro-Europa Roma Párt kezdeményezésére fogadta el a közös nyilatkozatot, melyben elítélték Dorin Floreát rasszista kijelentései miatt. A tanács a kormány konzultatív szerveként működik.

„Határozott meggyőződésünk, hogy senkinek sem áll jogában szabályozni a gyermekvállalást, Marosvásárhely polgármesterének kijelentései Ceaușescu Romániáját idézik, amelyben az állam megmondhatta, hogy ki szülhet és ki nem. Aki ilyet állít, annak nincs helye egy demokráciában, nincs helye semmilyen közfunkcióban. Mindannyian egyetértünk abban, hogy Dorin Floreának mihamarabb bocsánatot kell kérnie a roma közösség tagjaitól, és haladéktalanul távoznia kell a közéletből, Marosvásárhely éléről” – idézte az RMDSZ közleménye a közös nyilatkozatot.

A polgármesterre szerdán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) tízezer lejes bírságot rótt ki.

Florea a családi pótlék megduplázásáról szóló vitában azt fejtegette, hogy kötelező szociális ankétot kellene bevezetni a gyermekvállalásra készülő szülők számára, és állami gondozásba kellene venni azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem rendelkeznek állandó jövedelemmel, stabil lakóhellyel, valamint törvényben meghatározott minimális korral és iskolai végzettséggel.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük