Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Le kell cserélni a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblákat Dan Tanasă feljelentése nyomán

Le kell cserélni a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblákat Dan Tanasă feljelentése nyomán Románia

Alapfokon helyt adott a bukaresti törvényszék a Dan Tanasă parlamenti képviselő vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) keresetének, és csütörtöki ítéletében arra kötelezte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, hogy a törvényes előírásoknak megfelelő utcanévtáblákat helyeztessen ki a városban.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője azt írta blogbejegyzésében, hogy még augusztusban kérte Antal Árpádtól „a törvény betartását”, a polgármester azonban nem engedett a kérésnek, ezért beperelte.

Tanasă azt nehezményezi, hogy a jelenlegi sepsiszentgyörgyi utcanévtáblákon egy sorban szerepel az utca román és magyar neve, ami szerinte szembemegy azzal az elvvel, hogy az ország hivatalos nyelve a román. „A bukaresti törvényszék az ADEC-nek adott igazat, és megállapította, hogy az RMDSZ-es polgármester nem tartja tiszteletben az állam hivatalos nyelvét” – írta a képviselő.

Csütörtöki ítéletében a bukaresti törvényszék arra kötelezi az elöljárót, cseréltesse le az utcanévtáblákat olyanokra, amelyeken felül szerepel az utca neve az állam hivatalos nyelvén és alatta a magyar utcanév. A döntés a kiközlésétől számított 15 napon belül megfellebbezhető.

Blogbejegyzésében Dan Tanasă felrótta Ráduly István Kovászna megyei prefektusnak, hogy a törvényes kötelessége lett volna kezdeményezni ezt a pert, de ezt nem tette meg. „Ráduly ugyanis RMDSZ-es, és a PSD, PNL, RMDSZ alkotta koalíciót nem érdekli sem az alkotmány, sem az állam hivatalos nyelve” – fogalmazott, hozzátéve, hogy 2021-ben az egyik Kovászna megyei község polgármestereként Ráduly is elveszített egy ehhez hasonló, ugyancsak az ADEC kezdeményezte pert.

Dan Tanasă emlékeztetett továbbá, hogy az ADEC a csíkszeredai polgármesteri hivatalt is beperelte, és a 2020-as jogerős döntés nyomán el is kezdték az utcanévtáblák lecserélését a városban. 

forrás: Agerpres

fotó: Dan Tanasă/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. december 9., 18:44
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Es meg ezekkel akartatok a schengen-be menni ? Meg a marhak segge melle sem fogadnam fel oket, nemhogy a schengenbe ! Ok azt hiszik, hogy kulfoldon is megy az itthon megszokott korrupcio, hazudozas, lopas es gerinctelenseg ! Hiszen meg arra is kepesek voltak (olyan gerinctelenek !!!), hogy a sajat alkotmanyukat, mely minden torveny alapja es atyja, es amely nelkul megszunik maga az allam, labbal tiporjak, es a sajat alkotmanyuk ellen szavazzanak (november 9,2022 !!!), termeszetesen abban a remenyben, hogy igy hamarabb folveszik oket a schengen zonaba. Ezek meg az anyjukat is eladnak, olyan gerinctelenek ! De szerencsere ott volt az osztrak kancellar, aki atlatott a szitan es egy hatarozott NEIN-t mondott a csurhe bandara !

    • User
      Dátum: 2022. december 12., 2:12
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Hová akarunk mi schengeni csatlakozást amíg s parlamentben ilyen hülyék vannak elszomoritó és ráadásul kozpenzből fizetett világbajnok idióta kretén!!! azon esetleg nem tudnál vajon ugykodni hogy, például több autópályánk legyen hogy ne legyen anyi baleset az utakon,???

  • User
    Dátum: 2022. december 9., 19:35
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Szerintem, ezt a tanaset már rég fel kellet volna függeszteni a többivel együtt, mivel én úgy látom semmi értelmi az ők „munkájuknak” egyáltalán! Meg potyara is fizeti a nép. És persze ők igen jól meg vannak fizetve az ilyen jellegű dolgokért….
    De, úgy tűnik valakiknek mégis jól jön az ők jól végzett „munkájuk”.

  • User
    Dátum: 2022. december 10., 7:11
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Az kedves edesanya es edesapja meg nagyapja es nagyanya es oszes rokonsaga nevere kellene leszerelni a Sepsziszentgyorgyi utcanevtablakat!
    A nagyfejet kellene igazabol lecserelni a mi penzunkon a Roman parlamentben ulo magyargyulolo de Sepsiszentgyorgyon lako aktivistanak.Jol megkellene rakni hogy nefelejtse el hogy hova tartozik de az is megvan engedve neki hogy hazakoltozon es ott nagyoskodjon ahonan az osei idekoltosztek.

  • User
    Dátum: 2022. december 10., 14:20
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Mi ertelme a sok duzzogasnak!?Ezek ossze jatszanak[a lopotikusaink],de az ado fizetok zsebe lassa karat.Uj tablak uj penz egy ,,barati,, cegnek,es megy a cirkus tovabb!!!

  • User
    Dátum: 2022. december 11., 10:41
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ember csináljatok rendes táblákat már egyszer ,hogy ne lehessen belekötni . Tisztán pénkidobás az egész amit csináltok . Egyik teszi fel a másik veteti le .Normálisok vagytok ? Teszitek mindezt a mi penzünkből .

  • User
    Dátum: 2022. december 11., 13:15
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Innen már csak egy lépés van hátra, a finnyás igényekhez való teljes azonosulás, fordítsák le 1 Decsmbrie 1918, Erege, Kanta, Csorgó, Márton Áron, Gábor Áron, Horea, utcaneveket. Nem lenne túl nahy kérés, ha elvárnánk a személyneveknél a személyneves utcáknál feltüntetni éltük idejét és neves hirüket öregbítő foglalkozásukat.