Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Le a kommunizmussal”

„Le a kommunizmussal” Románia

A románok 1989-ben azt kérték, hogy „Le a kommunizmussal!”, ma ismét ez a kiáltás hallatszik, ez pedig jelzés a politikusok felé, akik a napokban azt bizonyítják, hogy „nem akarnak megszabadulni a múltban elkövetett hibáktól” – írta Klaus Johannis államelnök az 1989-es decemberi forradalom 28. évfordulója alkalmából közzétett üzenetében.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a Forradalom ügyben végzett nyomozásokat végig kell vinni, és meg kell büntetni azokat, akik 1989-ben visszaéléseket és gyilkosságokat követtek el.

„28 évvel a forradalom után azokra a románokra gondolok, akik az utcákon ellenálltak a diktatúrának, és a szabadságért, a demokráciáért harcoltak. Ők azok a hősök, akik lehetővé tették önfeláldozásukkal és bátorságukkal ezt a felszabadító csodát, amely mindörökre a történelemkönyvekben marad. Túl sokáig vártunk, hogy fény derüljön a történtekre, és végre igazságot szolgáltassanak az áldozatoknak” – nyilatkozta az államelnök.

Johannis tegnap megkoszorúzta az 1989-es forradalom bukaresti emlékművét, a forradalom áldozatainak emlékére szervezett ceremónián katonai tiszteletadással fogadták. Rövid vallásos szertartást követően koszorút helyezett el az emlékműnél, amelyet a szenátus, a képviselőház, a kormány, a védelmi minisztérium és a forradalmárokat tömörítő szervezetek képviselői is megkoszorúztak.  A ceremóniát követően a több mint száz résztvevő közül többen „Vörös pestis”, „Le a kommunistákkal!”, „Éljen az elnök!” jelszavakat skandáltak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 22., 11:33
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ha bar kommunizmusnak nem nevezheto ami ma Romaniaban zajlik,de bolsevikokbol lett barok diktaturajanak IGEN,nevezheto ami ebben az orszagban vegbemegy.Mert kik is alkotjak az aktualis hatalmon levo rendszert.A volt bolsevik partaktivistak (akikbol idokozben kulak lett) es ezek gyerekei meg unokai.Ugyhogy jobban hangzana az a kialtas,hogy „Le a bolsevik kulakokkal akik orszagunkat eladtak,szetlopkodtak es a nepet nyomorba dontottek”.Es ettol nem mentes az RMDSZ sem,melynek tagjai a Ceausescu diktaturaban jol eltek,nem uldozte oket a rendszer,mint ahogyan ezt mas magyarokkal tette.Sot egyesek kozuluk akkor is igen magas poziciot toltottek be a Roman Kommunista Part keretein belul.Ma az ilyenek irjak torvenyeinket es jatszak a „nagy demokrata” szerepet a naiv roman allampolgarok elott.Meg egy darabig,mignem nagysokara fol nem ebred ez a buta naiv nep!