Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lazításokról döntött az Országos Vészhelyzeti Bizottság

Lazításokról döntött az Országos Vészhelyzeti Bizottság Románia

Az előadásokat, koncerteket és fesztiválokat legfeljebb 1000 néző előtt, a sportversenyeket pedig legfeljebb 30 százalékos nézőszámmal lehet majd megtartani – áll az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) által pénteken jóváhagyott dokumentumban. A határozat jóváhagyja az ügyvivő oktatási miniszter által bejelentett rendelkezést is, amely szerint a tanórákat az átoltottsági aránytól függetlenül fizikai jelenléttel lehet megtartani, azokon a településeken, ahol a fertőzöttségi arány 3 ezrelék alatt van. Meghatározták a december 1-jei ünnepségek megtartásának körülményeit is.

Hirdetés
Hirdetés

Az intézkedések csak a zöld igazolvány rendelkező beoltottakra, illetve az elmúlt 180 napban a koronavíruson átesett személyekre érvényesek.

A CNSU határozatában foglaltak:

  • A tanügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium által kiadott 5.338/2.015/01.11.2021. számú közös rendelet módosítása annak érdekében, hogy az összes bölcsődés, óvodás és diák számára lehetővé tegyék a fizikai jelenlétet az oktatási intézményekben azokon a településeken, ahol a 14 napos incidencia kevesebb, mint 3 ezer lakosra vetítve, függetlenül a személyzet átoltottsági arányától, a SARS-CoV-2 fertőzés terjedésének megelőzésére vonatkozó összes szabály betartása mellett;
  • A Románia nemzeti ünnepének szentelt hivatalos ünnepségek szervezésének engedélyezése Bukarest városában, legfeljebb 400 fő részvételével, valamint a megyeszékhelyeken, legfeljebb 200 fő részvételével, az egészségvédelmi intézkedések betartásával;
  • A sportversenyek megrendezésének engedélyezése Románia területén, zárt vagy nyílt térben, kizárólag 5 és 21 óra között, nézők részvételével, a helység maximális befogadóképességének legfeljebb 30%-áig, az emberek közötti legalább 1 méteres távolság biztosításával és védőmaszk viselésével;
  • Szabadtéri előadások, koncertek, nyilvános és magánfesztiválok vagy más kulturális rendezvények megtartásának engedélyezése kizárólag 5 és 21 óra között, közönség részvételével, a helység maximális befogadóképességének legfeljebb 30%-áig, de legfeljebb 1000 főig, védőmaszk viselése és személyenként legalább 4 négyzetméteres terület biztosítása mellett;
  • A tanfolyamok, műhelymunkák és konferenciák csak 5 és 21 óra között tarthatók, a résztvevők száma a helyiség maximális befogadóképességének legfeljebb 30%-a, de legfeljebb 150 fő, személyenként legalább 2 négyzetméteres terület biztosítása, védőmaszk viselése és a közegészségügyi szabályok betartása mellett.

A határozat teljes szövege ITT elérhető.

(Digi24)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 20., 0:03
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Majd a nagy hórázás utan minden visszaalhat a megszoktatott kerekvagasba.
    S hanem januar elejen, hogy se iskola se ovoda se egyetem se ipar se turizmus.
    Az utobbinak mar eleg jol betettek, az oktatas a teli szunidoben egy hettel hamarabb kezdodik – udv a siparadicsomoknak!
    S megallj! Majd megyunk a sipalyara zold cedulakkal a homlokunkon, merthogy a tavaly a helylimitalast a kutya se tudta betartatni! Jah, voltak zsandarmok!