Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kövesi: a második ügyben megfogalmazott vádak kizárólag lejáratási célt szolgálnak

Kövesi: a második ügyben megfogalmazott vádak kizárólag lejáratási célt szolgálnak Románia

A második ügy, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt főügyészét szervezett bűnözői csoport megalakításával, illetve jogtalan megtorlásban való bűnrészességgel gyanúsítják, nem egyéb, mint fabuláció, amely kizárólag lejáratási célt szolgál – írja a Laura Codruţa Kövesi által kiadott péntek esti közleményben.

A válaszadás jogán megfogalmazott dokumentumban, amely azt követően született, hogy a bírák és ügyészek visszaéléseit vizsgáló ügyosztály (SIIJ) közzétette, hogy mivel gyanúsítják a második ügyben, Laura Codruţa Kövesi azt mondja: az üggyel foglalkozó Adina Florea ügyész magatartásából is látszik, hogy „csak egy médiaügyet akarnak, nem egy jogi eljárást, melyből kiderüljön az igazság”.

Kövesi szerint belső rendeletek és körlevelek kiadása a vezetői tisztség természetes velejárói és semmiféleképpen nem tekinthetők törvénytelen cselekedeteknek.

„Nevetséges dolog belső rendeletek kiadását bűnözői csoport irányításnak tekinteni, minden ügyészség, általában közintézmény így dolgozik” – mondta Kövesi, aki hozzátette: a tanúk kihallgatásának módját a bíró ellenőrzi. Azt mondja: az a körlevél, amire a SIIJ utal, egy belső ülés következtetéseit összegezte, amely azt vitatta meg, hogy volt olyan ügyész, aki egy tanút előbb valós identitásával, majd védett tanúként hallgatott meg, és arra mutatott rá, hogy ilyen esetben, erről a körülményről értesíteni kell a bírót.

Kövesi rámutat: a szóban forgó körlevelet néhány héttel az eset megtörténte után adta ki, így semmiképpen sem befolyásolhatta az ügyész hozzáállását.

Hirdetés
Hirdetés

Kövesi aberránsnak, ugyanakkor „sértőnek és felháborítónak” tartja, hogy egy olyan ülést, amelyen a belső szervezést beszélik meg „szervezett bűnözői csoport tevékenységeként kezelik”.

Ami az audio – és videobizonyítékokra vonatkozó egységes eljárást előíró rendeletet illeti, a volt főügyész szerint erre azért volt szükség, mert az alkotmánybíróság döntése nyomán megváltozott a büntetőeljárási törvénykönyv vonatkozó passzusa.

Kövesi „általánosnak és zavarosnak” nevezi az SIIJ vádját, ami az ő „rangban magasabb” ügyészi tevékenységét illeti, miután az idézett ügy soha nem tartozott az ő hatósága alá, és különben sem született még alapfokú döntés sem.

A volt főügyész szerit „abszolút nevetséges”, hogy a menedzseri tevékenység részeként meghatározott belső szabályozások kiadása bűnügyben való részvételt jelentenének.

Úgy véli: miután nyilvánvalóan ellentmondanak a törvénynek, a SIIJ „minden ellene felhozott vádja semmis”.

Ugyanakkor – állítja Kövesi – megakadályozták jogai gyakorlásában, így az egész eljárás „egy folt az igazságszolgáltatás becsületén”, ami nem érvényes bizonyítékok begyűjtését célozza, hanem „a közvélemény befolyásolására a bűnösség látszatát kívánja kelteni”.

A bírák és ügyészek visszaéléseit vizsgáló ügyosztály pénteken jelentett be, hogy Laura Codruţa Kövesi ellen szervezett bűnözői csoport megalakítása ügyében indított bűnügyi nyomozást. A vádhatóság a DNA volt főügyészét továbbá jogtalan megtorlásban való bűnrészességgel gyanúsítja, amelyet alkalmatlan részvétel formájában követett volna el.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük