Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Koronavírusos lett Fejér László Ödön szenátor

Koronavírusos lett Fejér László Ödön szenátor Románia

Megfertőződött koronavírussal Fejér László Ödön RMDSZ-szenátor. A hírt ő maga közölte szombat este Facebook-oldalán.

Hirdetés
Hirdetés

Bejegyzésében azt írja, az elmúlt napokban fáradékonyabb volt, és jobban igényelte a meleget, mint ahogyan általában szokta, de ezt kezdetben a kampányhajrának tudta be. Állítása szerint folyamatosan fertőtlenítette a kezét, maszkot hordott, betartotta a kötelező távolságot és kerülte a zsúfolt helyeket.

„Elővigyázatosságból pár napja kerültem a személyes találkozókat, a rádióknak is csak telefonos interjút adtam. A tegnap este kiderült, hogy jól tettem, hiszen az én és feleségem koronavírus tesztje is pozitív eredményt mutatott. Előtte minden vizsgálatot elvégeztem, orvosom szerint minden rendben van, egészséges vagyok. A vírus olyan minimális százalékban van jelen a szervezetemben, hogy az még nem volt képes fertőzni, de elővigyázatosságból és állampolgári felelősségtudattal mindenkit értesítettem, akivel az utóbbi időben találkoztam” – írta Fejér László Ödön.

Közölte, a hatósági előírásoknak megfelelően két hétig otthoni elkülönítésbe vonult feleségével együtt.

„A közérzetem, a hangulatom jó, az elkövetkező hetekben a munkát itthonról, telefonon, e-mailen, videóhíváson keresztül fogom folytatni” – tette hozzá.

Fejér az egészségügyi előírások betartására kéri az embereket.

„Egyedüli kérésem az, hogy legyenek elővigyázatosak, fertőtlenítsék magukat, hordjanak maszkot, tartsák be a hatóságok által előírt távolságokat, vigyázzanak, vigyázzunk egymásra!” – zárta sorait a szenátor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. november 15., 13:49
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Fejer ur – ha on betartott minden hivatalos eloirast es megis elkapta ezt a franya virust – akkor mi ertelme van ennek a maszkabalosdinak?? Hat megmondom en – SEMMI ERTELME- csak az a gond hogy munkahelyek sokasag fog megszunni , persze ez a tema a politikumot hidegen hadja!