Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kongresszust tartott a PSD

Kongresszust tartott a PSD Románia

A hétvége legfontosabb belföldi politikai eseménye kétségtelen a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusa volt. Ennek során új ügyvezető elnököt, új pártfőtitkárt és új alelnököket választottak. A kormánypárt ügyvezető elnöki székébe Viorica Dăncilă miniszterelnököt helyezte a négyezer küldött.

A kongresszuson Marian Neacşut választották meg a párt főtitkárának, döntöttek arról, hogy Viorica Dăncilă lesz a PSD új ügyvezető elnöke (miután Ecaterina Andronescu és Nicolae Bănicioiu visszalépett a tisztségért folytatott versenyből), emellett alelnököket választottak a fejlesztési régiók élére is. Az eseményen jelen volt Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciónak a vezetője is, aki szerint nem voltak könnyű napjai, de a jó úton halad a PSD.
Érdekes beszédet mondott Liviu Dragnea pártelnök. Szerinte Románia szuverenitását világos törvények fogják védeni, amelyeket megvitatnak a parlamentben, majd szavaznak róla. Hangsúlyozta: az ország ellen irányuló belső támadások minden román számára sértőek. „Románia egy szuverén állam, ahogyan az Alkotmány is írja, és szeretném, ha ezt soha nem felejtenénk el. Azonban amikor politikusok, intézményvezetők, közszereplők tudatosan szabotálják az országot románellenes nyilatkozatokkal (…), elveszítjük szuverenitásunkat, elveszítjük függetlenségünket, méltóságunkat, és nem nyerünk semmit cserében” – fogalmazott a pártelnök.
Dragneát utóbb megkérdezték, hogy a beszédének van-e köze az államelnöki választáson való esetleges indulásához, de ezt tagadta. A beszéde viszont kiütötte a biztosítékot az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) berkeiben. Az USR-sek úgy vélik: Dragnea a kongresszuson elkezdte kampányát a jövő évi államelnöki választásokra, amikor Románia egyetlen megmentője szerepében mutatta magát, annak ellenére, hogy azt a pártot vezeti, amely az elmúlt 28 évben legtöbbször volt kormányon, és amely tönkretette a román gazdaságot.
„Diskurzusában Liviu Dragnea olyan önkényeskedő irányt vázolt fel, amelyet Romániának követnie kell, és figyelmeztette a nyugati országokat, hogy ne tévesszék össze a jó kapcsolatokat a szolgalelkűséggel. A PSD vezetője elérte a veszélyes nacionalista diskurzus csúcspontját, amely következtében nemzetközi szinten elszigetelődhet Románia”– mutatott rá közleményében az USR. A Mentsétek meg Romániát Szövetség bejelentette, hogy minden eszközzel ellenkezni fog a „rendőrállam visszaállítása” és az ország EU-tól, valamint NATO-tól való eltávolodása ellen.
A Sala Palatului épülete előtt mintegy 80 személy gyűlt össze, hogy a szociáldemokrata országvezetés ellen tiltakozzon, azt kiabálva, hogy a „PSD a vörös pestis”, „Le a kommunistákkal”. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 12., 8:17
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Psd= Pcr Ili escu találmánya! Ha jól meggondoljuk megérte beállni annó, mert még most is ők viszik jól! Csak nézzük meg környékünken, h hány befolyásos komcsi vagy annak a rokona van kulcspozicióban 1-1 jól fizetett munkahelyen, saját céggel, nyaralókkal, lopott földekkel még ha most úgy is hívják a pártját,h remedeszé, de nemcsak! Apropó Amylum nem azt mondták, h a kézdi tanácsé?! Nem 1éb de vki árulja, nó meg a csavar gyárat is!