Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két húsvétot ünnepeltek

„A lelkemben már rég egyesült az ortodox és katolikus egyház, amikor Jézusról van szó” – mondotta a Libertatea napilapnak nyilatkozva Vladimir Găitan román színész, aki idén is mindkét húsvétot tartotta, ünnepelte, lévén, hogy a felesége erdélyi magyar. Egyik húsvét eltelt, jöhetett a második.

Hirdetés
Hirdetés

A művész nagyon vallásos. Gyermekkori családi házuk a moldvai Szucsáva városban, a Szent György-templom szomszédságában állt. Dédapái ortodox papok voltak, de sokat tanult Coclici atyától is. Fővárosi lakosként a Barbu Văcărescu utcai kis ortodox templom a kedvelt imahelye.

A 72 éves művész több mint négy évtizede él házasságban Tündével, az egykori sporttanárnővel. Nagyváradi filmezések idején ismerkedtek meg, a fiatal színészt első látásra elbűvölte a románul gyengécskén beszélő szőke magyar hölgy szépsége, csinossága. Nemrég vele utazott a Vatikánba. „Ötven méternyiről élőben láttam Ferenc pápát, akit nagyon kedvelek. Rendkívül megilletődtem, amikor a pápa a Szent Péter-térre érkezett. Megható pillanatok voltak”, idézte lelkiségi élményeit a színész.

Tünde és Vladimir az utóbbi két évtizedben hétszer ünnepelhette pontosan azonos dátumon, egy vagy több hét eltérés nélkül a katolikus és ortodox húsvétvasárnapot, legközelebb 2025-ben lehet erre alkalmuk, hogyha addig nem történik kiegyezés (egységesítés) az érintett egyházfők között. Az időpont-eltérések azonban nem zavarják a házaspárt, átvették, tiszteletben tartják egymás vallását, vallási hagyományait. Esetük persze nem egyedi, Erdély-szerte és Románia-szerte nagyon sokan tartják „mind a két húsvétot”.

Vladimir Găitan a román színművészet és filmszakma egyik legismertebb alakja. Az utóbbi ötven év során több tucatnyi filmben vállalt mellék- vagy főszerepeket.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük