Hirdetés
Hirdetés

Késve fognak érkezni az energiaszámlák, 2-3 hónap fogyasztását kell majd kifizetni egyszerre

Késve fognak érkezni az energiaszámlák, 2-3 hónap fogyasztását kell majd kifizetni egyszerre Románia

Késve fogják megkapni az emberek az áram- és gázszámlákat, és két-három hónap fogyasztását kell majd kifizetniük egyszerre – figyelmeztetett kedden az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Dumitru Chisăliţă rámutatott, az energiaárak kompenzálásáról szóló 2022/119-es sürgősségi rendeletet szeptember 1-jén adta ki a kormány és ugyanazon naptól hatályba is lépett, így a szolgáltatóknak nem volt idejük elvégezni a szükséges módosításokat a számlázási szoftvereken.

“Márpedig ez időbe telik. Az elmúlt alkalmak tapasztalatai alapján akár két-három hónapot is felvehet” – magyarázta a szakember. Hozzátette, emiatt a fogyasztóknak arra kell számítaniuk, hogy csak két-három hónap múlva kapnak számlát.

Emlékeztetett, egy évvel korábban is “egyik napról a másikra” módosították a törvényt. Akkor a szolgáltatók egy része úgy döntött, hogy folytatja a számlázást, és menet közben végzi el a szoftvermódosításokat, de törvénysértéssel vádolták őket emiatt és büntetést kaptak, amiért nem alkalmazták egyből az új jogszabályt. “Mivel akkor ez volt a reakció, a vállalatok most addig nem bocsátanak ki számlákat, amíg nem készül el a szoftver” – nyomatékosította.

A szakember szerint vélhetően valamennyi fogyasztó abba a helyzetbe kerül, hogy két-három havi fogyasztást kell egyszerre kifizetnie. “A szolgáltatók nem kötelesek újraütemezni a kifizetést” – tette hozzá Dumitru Chisăliţă.

(forrás: Agerpres, fotó: Pinti Attila)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások