Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen: közös felelősségünk, hogy a kormányválságból kisegítsük egymást

Kelemen: közös felelősségünk, hogy a kormányválságból kisegítsük egymást Románia

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes szerint a koalíciós kormányzásnak jelenleg nincsen alternatívája, és a koalíciós pártoknak közös felelőssége, hogy kisegítsék egymást a jelenlegi válságból.

Hirdetés
Hirdetés

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) pénteki kolozsvári ülésén tartott politikai beszámolójában érintette a bukaresti kormányválság kérdéseit.

Kijelentette: az RMDSZ-nek az a sokéves tapasztalata, hogy a politikában sem a barátokat, sem a partnereket, sem az ellenfeleket nem szabad annyira beszorítani a sarokba, hogy ne legyen hová hátralépniük. Azt is hozzátette: a megegyezéshez az is szükséges, hogy a partnerek ne kérjenek teljesíthetetlen dolgokat egymástól. Megjegyezte: nem segíti a megoldás megtalálását, ha a politikusok „Facebook-nindzsákként” küzdenek egymással a közösségi portálokon.

A tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta: a koalíciós felek mindegyike sarokba szorította a másikat. Florin Citu miniszterelnök lemondásának a kérését említette példaként az olyan kérésekre, amelyek nem teljesíthetők.

A politikus úgy vélte: az RMDSZ a tapasztalatával, a higgadtságával tudja kisegíteni a jelenlegi válságban a koalíciós partnereit. „Azzal, hogy leültetjük egy asztalhoz, meghallgatjuk, és arra biztatjuk őket, hogy ne tegyenek olyan dolgokat, amelyek kiélezik az ellentéteket. Helyettük azonban nem tudunk döntéseket hozni” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor értelmezésében a koalíciós konfliktus azzal indult, hogy az USR PLUS megpróbálta blokkolni a kormány tevékenységét, amikor az igazságügy-miniszter megtagadta az Anghel Saligny fejlesztési program véleményezését. A költségvetésből finanszírozott 50 milliárd lejes keretösszegű, hat évre szóló fejlesztési programmal a helyi önkormányzatok számára nyújtana támogatást a kormány a víz-, gáz- és szennyvízhálózataik kiépítésére vagy fejlesztésére és közútjaik javítására.

Hozzátette: szemléletbeli különbség van az USR PLUS és a koalíció többi tagja között a program tekintetében. A középső kormánypárt ugyanis a városok és az őket körülvevő periurbánus települések fejlesztésére szánná a rendelkezésre álló forrásokat. Ezzel szemben az RMDSZ azt képviseli, hogy a leszakadó közösségeknek is meg kell adni a felzárkózás lehetőségét, a városok és környezetük fejlesztésére pedig az EU forrásait kell felhasználni.

Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta: az Anghel Saligny programot eleve úgy szövegezték meg, hogy ne lehessen általa olyan fejlesztéseket végezni, amelyek EU-s forrásokból is finanszírozhatók. Azt is hozzátette: a tervezett program költségkerete a Cseke Attila által vezetett Fejlesztési Minisztérium költségvetésébe kerül, a gázhálózat fejlesztésénél azonban az Energetikai Minisztériummal közösen dolgozzák ki a kritériumokat és a technikai feltételeket.

Az RMDSZ kisparlamentjének tekintett SZKT a kolozsvári ülésen megvitatta és elfogadta azokat az alapszabály-módosító javaslatokat, amelyek végső szavazására az RMDSZ két hét múlva tartandó kongresszusán kerül sor.

Kelemen Hunor a testület előtt elmondta: a marosszentgyörgyi kongresszuson az RMDSZ a családpolitikára kíván összpontosítani.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások