Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor: valamelyik pártelnök kell legyen a kormányfő

Kelemen Hunor: valamelyik pártelnök kell legyen a kormányfő Románia

Kelemen Hunor szerint a nagykoalíciós kormány csak akkor lesz működőképes, ha valamelyik pártelnök lesz a miniszterelnök, a másik két párt elnöke pedig miniszterelnök-helyettesi tisztséget vállal a kormányban.

Hirdetés
Hirdetés

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke erről kedden beszélt a magyar közmédiának, miután Florin Cîțuval, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, illetve Marcel Ciolacuval, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjével tárgyalt a közös kormányprogram még vitás kérdéseiről.

Rámutatott: a koalíciós egyeztetéseken a közpolitikák irányát, a parlamenti együttműködést kell majd hétről hétre megbeszélni, a döntéseket azonban a kormányon belül kell meghozni, nem lehet arra várni, amíg a kormánytagok a pártvezetéssel konzultálnak. Ahhoz, hogy a kormányzat jól működjön, a koalíciós pártok elnökeinek kell a kormányt vezetniük.

Azért sem lenne jó mással próbálkozni, mert egy másik tisztségviselő kinevezése később az illető párton belül feszültségeket okoz – magyarázta az RMDSZ elnöke.

Mivel mindkét román párt igényt tart a kormányfői posztra, felmerült, hogy egymást váltva töltsék be a tisztséget.

„A rotációs elvet többnyire elfogadhatónak tartják, viszont nagy a gyúródás, hogy ki ugrik fel elsőként a ringlispílre” – mondta Kelemen Hunor.

Arra a kérdésre, hogy ebben a „vetésforgóban” az RMDSZ is részt venne-e, Kelemen Hunor azt mondta: ez így lenne elvszerű, de tisztában van azzal, hogy egy magyar nemzetiségű kormányfő kinevezését sokan előítéletekkel fogadnák Romániában, az RMDSZ pedig a legkisebb pártként nem támasztott olyan feltételt, hogy csak akkor vesz részt a koalícióban, ha ő adhatja a miniszterelnököt.

Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy nehezen haladnak az egy hete kezdődött kormányalakítási tárgyalások. Eddig a közös kormányprogram kialakításán dolgoztak, de ezt sem sikerült még lezárni, mert komoly szemléletbeli különbségek vannak a pártok között. Egyebek között az adópolitikáról, a szociális juttatásokról folyik a vita.

Abban egyetértenek, hogy a törvény által előírtnál jelentősebb nyugdíjemelésre van szükség, de további költségvetési elemzésekre van szükség, hogy megállapodhassanak ennek mértékéről. Az RMDSZ a kisnyugdíjasokat akarja védeni oly módon, hogy járandóságukat legalább az infláció mértékével emeljék, a gyermeknevelési támogatás terén pedig új – adókedvezményekre épülő – megközelítést javasolt.

Az RMDSZ elnöke szerint az országnak sürgősen teljes jogkörű kormányra van szüksége, amely költségvetés-kiigazítást hajthat végre, kidolgozza és a parlament elé terjeszti a jövő évi büdzsé tervezetét, de félő, hogy az egyeztetések további elhúzódása most már nem az álláspontok közeledéséhez, hanem a „repedések” elmélyüléséhez vezet.

A megoldatlan problémák és feszültségek miatt Kelemen Hunor kizártnak tartja, hogy – az eredeti célkitűzéseknek megfelelően – még ezen a héten a parlament elé terjesszék az új kormány programját és névsorát: erre az RMDSZ elnöke szerint jövő hét elején kerülhet sor.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 17., 12:19
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Huzatok nyuzatok,minél tovább,Szegény és gyalázat,egy ilyen gazdag ország ide jutott.
    Lopjatok,minél többet ,a szerencsétlen popor,szenvedjen.