Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor: menjünk el voksolni

Kelemen Hunor: menjünk el voksolni Románia

Az RMDSZ elnöke vasárnap reggel szülőfalujában, Csíkkarcfalván a folytonosságra, az építkezésre és a fejlődésre szavazott.

Hirdetés
Hirdetés

„Azért is szavaztam ugyanakkor, hogy legyen folytonosság Hargita megyében, és az életminőséghez szükséges feltételeket javítani tudjuk. Fontos, hogy közösségeinkben ezután is legyen rend. Szükségünk van erre, miközben az országban káosz uralkodik!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök arra kéri a romániai magyar embereket, hogy éljenek szavazati jogukkal, menjenek el voksolni azzal a tudattal, hogy a szavazás biztonságos, ennek semmiféle kockázata nincs.

Kelemen Hunor rámutatott: az elmúlt években az romániai magyar emberek mindig akkor tudtak eredményeket elérni, amikor egységesek és szolidárisak voltak egymással. „Mutassunk egységet ma is, csak így vagyunk erősek! Ne dőljünk hátra, legyünk szolidárisak. Akkor is menjünk el voksolni, ha a magyar polgármesternek nincs kihívója településünkön, hiszen az egész megye sorsa múlhat most a szavazatunkon” – erősítette meg a vasárnapi választás tétjét Kelemen Hunor.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 27., 11:19
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Kelemen Hunor!!!!! Nekünk erdélyi magyaroknak elegünk lett a hamis emberekből, az ígéretekböl ! Önöket egyáltalán nem érdekli a magyarok érdeke !!!
    Egy dolog fontos önök számára a meleg bársony szék, az anyagi biztonság ! Szégyen hogy hova jutott a magyarság.! Mit érez az az a magyar ajkú ember mikor rá van kenyszeritve hogy inkább az USR re szavazzon? Ezen gondolkozott el Kelelemen elvtárs? Nem!! Mert nem érdekli önt!!!

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 27., 22:22
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Elegünk van a politikából!😤
    Az a kb 30% még befolyásolható! 70 % a távolmaradással büntette a korrupt politikusokat!
    Pártalapon manipulálják az állami intézményeket és a nagyobb magán cégeket! Nyomorban tartják a munkást! Tanügy,egészségügy, infrastruktura a béka ülepén alul van! Bizalom etc.😆😂🤣

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 28., 13:58
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Az a gubanc a dologban, hogy a politikusokról nem az összes szavazó dönt, hanem aki elmegy szavazni. Ha 30%, akkor annyi. A politikusnak tök mindegy, egy dolog fontos, hogy ez a 30 százalék hogy oszlik meg. Ha kedvezően, akkor szuper. A 70 százalék aki otthon maradt, nem bünteti őt. Hatalmas tévedés azt hinni, hogy igen. Mert azzal nyert, aki eljött. A többi értéktelen számára, nem büntetés. Nem minden embert kell megszólítani egy politikusnak, hanem a saját szavazóit, ezek számát növelni. A többi nem érdekes.