Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor: Komoly gondok vannak a 2019-es költségvetés-tervezettel

Kelemen Hunor: Komoly gondok vannak a 2019-es költségvetés-tervezettel Románia

Komoly gondok vannak jelenlegi formájában a 2019-es költségvetés-tervezettel – jelentette ki hétfőn Kelemen Hunor a parlamentben.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint elsősorban a helyi közigazgatásra vonatkozó részekkel van gond a költségvetés-tervezetben, ugyanis a helyhatóságok „óriási deficittel” kezdik az évet, mert a rájuk átruházott feladatok teljesítése jóval többe kerül, mint amekkora összeggel rendelkezni fognak a büdzséterv szerint.

Kelemen szerint több kérdést is újra meg kell fontolni. „Tárgyalni fogunk a miniszterelnök asszonnyal, a pénzügyminiszterrel, a kormány tagjaival és a tárgyalások eredményétől függően eldöntjük, hogy támogatjuk-e vagy sem” – tette hozzá.

Az RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy munkatársai a múlt héten tárgyaltak Teodorovici pénzügyminiszterrel, de „ez a megbeszélés a mi szempontunkból nem zárult elfogadható eredménnyel.”

Hirdetés
Hirdetés

A titkosszolgálatok számára elkülönített költségvetéssel kapcsolatban nincsenek se pró, se kontra érvei, jelentette ki Kelemen Hunor, nehezményezve ugyanakkor, hogy nem látható át, mire fordítják ezen intézmények a számukra kiutalt összegeket.

„Észrevettem én is a növekedést, de ezzel a büdzsével kapcsolatban nincsenek se pró, se kontra érveim. A gond az, hogy nem tudjuk, mire költik el ezeket az összegeket, nincs átláthatóság ezeken a – nemzetbiztonsági szempontból rendkívül fontos – területeken, és a titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzése sok kívánnivalót hagy maga után” – vélekedett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.

Azt is elmondta, az RMDSZ módosító javaslatokat fog benyújtani a 2019-es állami költségvetés-tervezethez, és ezek kimenetelétől függ majd, hogy a szövetség támogatni fogja-e azt a parlamentben vagy sem. Bírálóan nyilatkozott ugyanakkor a büdzsétervezet késlekedéséről, mert – mind kifejtette – az fékezheti a beruházásokat.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 5., 11:04
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A tavalyi közalkalmazottak béremelésének a következménye az idei költségvetéstervezet !
    Panaszkodnak a helyi önkörmányzatok a hiányos,kevés pénzre !
    Meg kell érteni uraim,hölgyeim, ha nem is üres az államkassza de nagyot ürült a tavyl óta !!!