Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor: érthető Magyarország álláspontja az orosz kőolajembargóval kapcsolatban

Kelemen Hunor: érthető Magyarország álláspontja az orosz kőolajembargóval kapcsolatban Románia

Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy nyilatkozott pénteken Aradon, hogy megérti az orosz kőolajembargót ellenző Magyarország álláspontját. Hozzátette, hogy minden európai állampolgár meg fogja fizetni az Oroszország elleni szankciókat.

Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunortól azt kérdezték Aradon, mi a véleménye arról, hogy Magyarország nem támogatja az orosz kőolajembargót.

„Érthető, hisz nagy a függőségük, és nemcsak nekik, hanem Szlovákiának, Bulgáriának, Csehországnak és más államoknak is, és nem lehet tönkretenni egy állam gazdaságát. A háború költségeit, a szankciók költségeit elsősorban mi, európaiak fogjuk megfizetni. Elsősorban az Európai Unió fog fizetni, nem más” – felelte az RMDSZ elnöke.

Kelemen hozzátette, a kőolajpiacot érintő szankciók bevezetéséhez vagy alkalmazkodási időszakra van szükség, vagy más forrásokból kell pótolni ezen országok veszteségeit.

Úgy vélekedett, Románia helyzete „jobb, de nem kényelmes”.

Arról is beszámolt, az Európai Bizottság asztalára került intézkedésjavaslatokat eddig minden tagállam megszavazta, a kőolaj- és földgázembargó kapcsán azonban vita van, mert számos ország függ nagyon nagymértékben az orosz gáztól, kőolajtól.

A kormányfőhelyettes leszögezte, „Románia egyetért ezekkel a szankciókkal”.

„Természetesen az elnök és a külügyminiszter szabják meg Románia számára a tárgyalási keretet, de ez nem jelenti azt, hogy ne látnánk, ne éreznénk mindannyian a következményeket. Mi fogjuk megfizetni ezeket a költségeket” – fogalmazott Kelemen Hunor.

A székelyhimnusz-ügyről: senki a koalícióból nem akart olajat önteni a tűzre

Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, hogy noha „egyesek” megkísérelték a kormánykoalíció legmagasabb szintjéig vinni a székely himnusz eléneklésének ügyét, a koalíció vezetőségében senki nem volt, aki olajat öntött volna a tűzre, jómaga pedig személyes beszélgetést folytatott erről Nicolae Ciucă miniszterelnökkel.

Kelemen Hunort arról kérdezték, hogy romlott-e az RMDSZ viszonya koalíciós partnereivel, a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Liberális Párttal, miután a közvéleményt élénken foglalkoztatta, hogy a Szlovéniában zajló jégkorong-világbajnokságon a román-magyar meccs után a román hokiválogatott tagjai a magyar csapattal és szurkolókkal együtt énekelték a székely himnuszt.

Az RMDSZ elnöke azt felelte, a koalíción belül nem esett szó erről. „Én beszéltem négyszemközt a miniszterelnökkel, és a miniszterelnök a kormányülésen arra kérte a sportminisztert, hogy ismertesse a történteket. Nem téma ez a koalícióban, egyesek a legmagasabb szintre akarták volna vinni, de nem történt meg. Senki a koalícióból nem akart olajat önteni a tűzre; mi le akartunk csitítani egy vihart, amely valamelyest mesterségesnek mondható” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások