Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor: az EU változásának nyertesei, és nem elszenvedői akarunk lenni

Kelemen Hunor: az EU változásának nyertesei, és nem elszenvedői akarunk lenni Románia

Az erdélyi, romániai magyaroknak nem szabad kimaradniuk az Európai Parlamentből – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki Erős Európa. Ez az otthonunk! címmel tartott előadást a Bukaresti Magyar Napokon.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség közleménye értelmében Kelemen Hunor előadásában kijelentette: az RMDSZ nem euroszkeptikus, ám van véleménye arról, min kellene változtatni a kontinenst érintő nagypolitikában. „Az Európai Unióhoz való viszonyunk nem változott az elmúlt 29 esztendőben. Az RMDSZ 1989 decemberétől azt mondja, hogy Romániának és az itt élő magyar közösségnek az az érdeke, hogy ahhoz a gazdasági közösséghez – mai EU-hoz – tartozzon, amely az Európai Szén- és Acélközösségként jött létre, onnantól pedig hosszú utat járt be. Ezt a nézetünket nekünk nem kell felülbírálni” – idézi a közlemény Kelemen Hunort.

A szén- és acélközösség megalapításakor az alapító atyák és országok egyetértettek abban, hogy ez az együttműködés Németország, Franciaország és a Benelux-államok között békét teremthet a két világháború után, a 20. század második felében. „Erre nem volt példa sok-sok évszázadon keresztül. Ha azt nézzük, milyen ütemezéssel követték egymást a kontinensen a háborúk, akkor azt látjuk, 30-40 évente mindig volt egy háború, amely a népek számára inkább veszteséget jelentett, és lépéshátrányba hozta Európát” – vázolta az RMDSZ elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Kifejtette: az elmúlt évtizedekben különböző szerződések alakították az Uniót és működését: bővült a hatásköre, próbált versenyben maradni a globalizációs világban. Kelemen Hunor szerint most újabb válaszúthoz érkezett az EU. „A globalizáció minden egyes területen válaszra kell hogy késztesse az Uniót. Egyrészt a gazdaság terén: erről esik a legkevesebb szó, pedig látni kell, Nagy-Britanniával együtt ugyanakkora GDP-vel rendelkezik, mint az Egyesült Államok, azaz a világ gazdaságának egy jelentős részével. Másrészt a biztonságpolitikában: hogyan lehet növelni, fenntartani a biztonságot, amelyre minden egyes közösség vágyik külön-külön és együtt is. Ott vannak még a demográfiai kihívások, amelyekre ismét csak választ kell adnia külön a tagállamoknak és a kontinensnek is. Ezek a sarokkövek azok, amelyek a reformok alapját képezik, amelyekről ma beszélni és gondolkodni kellene” – vélte a szövetségi elnök.

Az RMDSZ határozott álláspontja, hogy az uniós reformok részévé kell tenni az őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek, így a magyarok európai védelmét is. „A nyugat-európai államok felismerték, hogy ezeknek a közösségeknek a kérdését azért kell rendezni, mert a gazdaságot, a belső társadalmi kohéziót erősíti. Erre Közép-Kelet Európának is rá kell jönnie, mifelénk is az európai jó gyakorlatokat kell meghonosítani. Ez egy hosszú menetelés, útépítési fázisban vagyunk: az európai kisebbségvédelmi törvényről meg kell győznünk a tagállami döntéshozókat, hogy a kisebbségek nem jelentenek veszélyforrást, nem szabad rájuk nemzetbiztonsági kockázati tényezőkként tekinteni”- fogalmazott Kelemen Hunor.

Románia „a maga csökkenő népességével, nem túl erős gazdaságával, és gondolkodásra, tervezésre képtelen politikai elitjével” csak úgy maradhat talpon az RMDSZ elnöke szerint, ha része marad egy erős Európai Uniónak, csatlakozik ahhoz a belső nagy piachoz, amely nélkül a román nemzetgazdaság nem fenntartható, és csatlakozik a schengeni övezethez, amelyet az RMDSZ minden eszközével sürget. „Romániának nincs más választása. Bármilyen más út az Európai Unión kívül összeomláshoz, teljes csődhöz vezetne. Így van ez Kelet-Európával is, amire az egyik nagy kockázatot ma Oroszország jelenti. Nem azért, mert megtámadná, vagy területszerzési akciókat indítana, de a gazdaságon, a kibertéren keresztül a befolyási övezetét növelni akarja, ez pedig előbb-utóbb másfajta feszültségekhez is vezet” – szögezte le Kelemen Hunor.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 15., 8:53
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ti nem szenvedtek majus 26 után semm , mert bukarestben meleg a tüz., anyira nagy kétszinű szinjátékkal vagytok felruházva , hogy azt sem tudjátok meik nap legyetek magyarok vagy románok , Hajrá RMDSZ én nem szavazok rátok.

  • User
    Dátum: 2019. május 15., 15:49
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Jol mondja : „Az otthonunk.” -marmint az ovek, es nem a tietek. Ok sajatmaguknak teremtgetik az otthont, mar jo 29 eve. Ti pedig egyebre semmire nem vagytok erdemesek a reszukrol, minthogy elmennyetek es rajuk szavazzatok minden valasztaskor. Mert valasztani ugye csak ott lehet ahol van mibol valasztani ! Aztan utana minden a regi menetben halad tovabb, a javukra es nem a te javadra, kedves magyar kissebbsegben elo allampolgar !