Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor: a világjárványban megmutattuk, hogy az összefogásnak nincs nemzetisége

Kelemen Hunor: a világjárványban megmutattuk, hogy az összefogásnak nincs nemzetisége Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese szerint a világjárványban sikerült megmutatni, hogy amikor a barátainkon, szomszédunkon, ismeretlen embereken kell segíteni, az összefogásnak és a szolidaritásnak nincs nemzetisége.

Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor március 15-ei üzenetét az RMDSZ közölte honlapján hétfő reggel.

A forradalom nagy eszméit: a szabadságot, a testvériséget és az egyenlőséget ritkán érezhetjük zavartalanul – írta.

„Ma, amikor a szabadságharcról emlékezünk meg, újra el kell mondanunk a velünk együtt élő nemzeteknek, hogy a mi szabadságunk nem korlátozza az ő szabadságukat, ahogyan a másoké sem korlátozhatja a miénket. Akkor lehet egy nép, egy nemzet szabad, ha a vele együtt élő közösségek is szabadok. Ha szabadon használhatják az anyanyelvüket, szabadon élhetik meg a kultúrájukat, használhatják iskoláikat, intézményeiket, identitásukat pedig szabadon újra és újraépíthetik” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Az egyenlőség eszményét úgy értelmezte, hogy senki nem szenved hátrányt, a szociális helyzetétől, nyelvétől, kultúrájától függetlenül.

„Ez volt célja az 1848-49-es szabadságharcnak is, az egyenlőtlenségek felszámolása, a népek, nemzetek közelítése egymáshoz. Hogy ne érezze magát senki másodrangú állampolgárnak azon a földön, ahol született” – magyarázta.

A testvériségről szólva annak a kinyilvánítását tartotta szükségesnek, „hogy nem voltunk és nem vagyunk egymás ellenségei, (…) nem tervezünk senkit eltiporni”. Úgy vélte: tudnunk kell előítéletek nélkül nézni egymás szemébe, megbízni a másikban, elhinni, hogy kölcsönösen a jót akarjuk egymásnak.

Kelemen Hunor a világjárványra utalva kijelentette: az idei ünnep a márciusi ifjak mellett azoké is, akik az elmúlt esztendőben félelmet nem ismerve siettek egymás, főként az idősek és a kiszolgáltatottak megsegítésére. Szól a jóakaró emberekről, minden segítőről, az egészségügyben dolgozókról, a bolti eladókról vagy a tudományos élet képviselőiről.

„Az idei ünnep mindannyiunkról szól, akik a mostani embert próbáló időszakban is kitartunk, vigyázunk magunkra, szeretteinkre és azokra, akikkel ugyanazon a sorson osztozunk. Legyen ez üzenet a törődésről, a figyelemről és a szolidaritásról, amely felette áll a nemzetiségnek, nyelvnek és kultúrának” – fogalmazott.

Az RMDSZ elnöke szerint a következő hónapokban sem szabad megfeledkezni azokról, akik a leginkább kiszolgáltatottak, akik gondozásra szorulnak, akiknek akár egy bevásárlással vagy egy jó szóval lehet segíteni.

„Életet menthet minden figyelmes gesztus, a mindennapokban való helytállás. Maradjunk bátrak, cselekedjünk felelősségteljesen!” – zárta ünnepi üzenetét Kelemen Hunor.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 16., 11:18
    ÉRTÉKELÉS: 3

    DEHOGY NINCS NEMZETISEGE , NEM LATJA HUNOR BATYA HOGY AZ ARANYOS SIMION MIT OKOSKODIK SEPSISZENTGYORGY FOTEREN A MAGYAR ZASZLOK ARNYEKABAN???