Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis tanácskozásra hívja a pártokat a referendum eredményének gyakorlatba ültetéséről

Johannis tanácskozásra hívja a pártokat a referendum eredményének gyakorlatba ültetéséről Románia

Jövő héten konzultál a pártokkal a május 26-i referendum eredményének gyakorlatba ültetéséről – jelentette be csütörtökön Klaus Johannis államfő.

„Örömmel jelentem be, hogy hat és fél millió román állampolgár válaszolt igennel a két kérdésre. Most elérkezett a pillanat, amikor el kell döntenünk, hogyan ültetjük a gyakorlatba azt, amit a nép a referendumon eldöntött. (…) Úgy döntöttem, hogy tanácskozásra hívom a parlamenti pártokat ezzel a témával kapcsolatban, mert az teljesen egyértelmű, hogy amit a nép eldöntött, azt meg kell valósítani, tehát alkotmányba kell foglalni. Ez első lépésben a parlamentben történik meg” – mondta Johannis.

Az elnök azt is közölte, hogy a konzultációkra jövő hét keddjén és szerdáján kerül sor.

Kifejtette, meggyőződése szerint a módosítások alkotmányba foglalása nem fog akadályokba ütközni, ugyanis a politikusok zöme, és – a népszavazás tanúsága szerint – a lakosság többsége is támogatja azt.

Hirdetés
Hirdetés

A PNL és a PMP részt vesz a konzultáción

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) részt vesz az államfő által meghirdetett konzultáción – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Ludovic Orban, a PNL elnöke.

A PNL vezetője szerint, az elmúlt két év tapasztalatából kiindulva, jó együttműködésre számít a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőivel a PNL által benyújtandó bizalmatlansági indítvány kapcsán.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) szintén jelezte részvételét a tanácskozáson, erről Eugen Tomac, a párt elnöke számolt be.

„Teljesen indokoltnak tartjuk Klaus Johannis kezdeményezését (…), ugyanakkor szóba hozzuk majd a 2009-es referendumot is (amely 300 képviselőben maximálta volna a román parlamentet – szm.), abból a megfontolásból, hogy a véleménynyilvánító népszavazások eredményeit nem szelektíven kell gyakorlatba ültetni” – írta Facebook-bejegyzésében Tomac.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük