Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis szerint ő a legesélyesebb a jövő évi államfőválasztáson

Johannis szerint ő a legesélyesebb a jövő évi államfőválasztáson Románia

Klaus Johannis önmagát tartja a legesélyesebbnek az államelnök-választásokon. Ezt az újságírókkal tartott pénteki informális találkozón mondta el.

„Én meglehetősen jól állok a felmérések szerint, a legesélyesebb vagyok. Cioloş jelölése nem fog problémát jelenteni számomra. Akit a nép akar, az lesz az államfő” – mondta Johannis.

Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az ellenzéki pártok között javulni fog az együttműködés. Azt is elmondta: véleménye szerint nem lehetett többet tenni a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban.

Hirdetés
Hirdetés

Várhatóan karácsony után dönt a két miniszter kinevezéséről

Karácsony után hozhat döntést Klaus Johannis a regionális fejlesztési és szállításügyi miniszter kinevezéséről.

Johannis a sajtó képviselőivel tartott informális pénteki találkozón azt mondta, a két miniszter kinevezésére vonatkozó döntést nyilvánosságra hozza, amint az alkotmánybíróság megindokolja az elnök és a kormány közti alkotmányos természetű jogi konfliktus fennállására vonatkozó megállapítását. Az alkotmánybíróság ezt az indoklást pénteken közzétette. Az indoklás szerint az államelnök nem alkotmányos jogkörének megfelelően járt el akkor, amikor nem fogadta el a két miniszter lemondását és nem vette tudomásul a két tisztség megüresedését.

Az elnök azt is elmondta a média munkatársainak, hogy Nagyszebenben fogja tölteni az ünnepeket, és a karácsony és újév közötti két munkanapon Bukarestben lesz. Johannis december 28-ára a Cotroceni-palotába összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük