Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis szerint az előre hozott választások jó megoldást jelentenek, de korai még időpontról beszélni

Johannis szerint az előre hozott választások jó megoldást jelentenek, de korai még időpontról beszélni Románia

Az előre hozott választások jó megoldást jelentenek, de korai még egy időpont leszögezéséről beszélni, fejtette ki Klaus Johannis államelnök kedden.

Hirdetés
Hirdetés

„Az előre hozott választások jó megoldást jelentenek, jó lenne megszervezni őket. Most azonban még túl korai egy időpont leszögezéséről beszélni. A politikai pártokban is újrapozicionálások vannak, türelemmel kell legyünk egy kicsit, amíg a dolgok leülepednek. Ismét tanácskozni fogok majd a politikai vezetőkkel, és végül levonom a következtetést, hogy hogyan, vagy milyen gyorsan lehet kiírni az előre hozott választásokat” – mondta Johannis a Cotroceni-palotában.

Arra a kérdésre, hogy tárgyalt-e a politikai vezetőkkel a parlamenti többségnek a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) való megerősítéséről, Johannis azt válaszolta, hogy a jelenlegi kormánynak többségre van szüksége, hogy a fontos törvények – például a költségvetési törvény – átmenjenek a parlamenten.

„Ez a többség azonban, amely lehetővé tette a bizalmatlansági indítvány elfogadását és az Orban-kormány beiktatását, elég törékeny” – mutatott rá az államfő.

Leszögezte, széleskörű parlamenti többséget szeretne, amely a parlamenti választások után valósulhat meg a valóban demokratikus politikai erők összefogásával, és ez a többség teljesen más útra terelné Romániát.

Erősebb parlamenti képviseletet a külföldön élő románok számára

A külhoni románokat képviselő törvényhozók számának növeléséről tervez tárgyalni a politikai pártok vezetőivel Klaus Johannis.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a külföldön élő román állampolgároknak véleménye szerint nagyobb parlamenti képviseletet kellene-e biztosítani, Johannis azt felelte: „egész biztosan.”

Johannis kifejtette, a diaszpóra nagyon kellemes meglepetést okozott az urnáknál való magas részvétellel, már az első fordulóban is rekord számban mentek el szavazni a külhoni románok, majd a második fordulóban ezt a rekordot is megdöntötték. ‘Mivel már gyakorlatilag egymillió szavazónk van a diaszpórában, szeretném, ha nagyobb képviseletük lenne a parlamentben. Beszélni fogok a politikai vezetőkkel, a pártokkal a diaszpórát képviselő törvényhozók számának növelése érdekében, mert a külföldön élő románok nagyon aktívvá váltak, és ez örömmel tölt el” – mondta a államfő.

„Nagy terveim vannak, ez egy sokkal intenzívebb mandátum lesz”

Más prioritásai vannak, mint ez első mandátumában, mert nagyobb tervekkel kezdi második elnöki megbízatását – jelentette ki Klaus Johannis államfő.

„Más prioritásaim vannak, mint ez első mandátumban, mert nagyobb terveim vannak, és nagyobb a vágyam az állam megszilárdítására, újraindítására, az intézmények reformjára. Bevallom, egyre többet és jobbat kívánok a románoknak és Romániának. Tehát ebből a szempontból, igen, ez sokkal intenzívebb mandátum lesz, és azt mondom, hogy jelentős eredményekkel jár majd” – hangoztatta Johannis.

Ki kell egészíteni a hírszerző szolgálatok idei költségvetését

A költségvetés-kiigazításkor pénzt kell elkülöníteni a hírszerző szolgálatok számára, ellenkező esetben nem fognak tudni működni az év végéig – jelentette ki Klaus Johanis.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a költségvetés-kiigazításkor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) büdzséjét is tervezik-e kiegészíteni, Johannis azt felelte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülésén erről is tárgyalni fognak.

Hozzátette, nincs szó nagy összegekről, de a költségvetés-kiegészítésre szükség van, mert egyébként nem tudnák fedezni év végéig a személyzeti kiadásokat.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 26., 16:10
    ÉRTÉKELÉS: -2

    hát igen …előszőr fel kell mérni az esélyeket ,ki kell sajátítani a jó zsíros állami állasokat és beültetni a saját embereiket stb.stb.de ott vannak a nagy bökkenők is mint a minimálbér, nyugdíjemelés jövő szeptembertől ,hadseregre elkötelezett pénzek…nem lesz könnyű mert ha betartják jön a nagy infláció?lej romlás,adóemelés és más ” csemegék”