Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis óvása elutasítva

Kiállta az előzetes alkotmányossági kontroll próbáját az a törvénytervezet, amely megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait, írja az MTI.

Az alkotmánybíróság szerdán szavazattöbbséggel elutasította Klaus Johannis államfő óvását, aki előterjesztésében arra hivatkozott, hogy a szuverenitás és helyi autonómia alkotmányos elvét sértené, ha ilyen tiltásokkal korlátoznák egy-egy közigazgatási egység lakosságának jogát ahhoz, hogy – gazdasági, társadalmi, kulturális, vagy környezeti szempontok alapján – népszavazással döntsön a közigazgatási határok módosításáról. A törvénymódosításba Cseke Attilának, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjének a javaslatára foglalták bele azt a – Románia által 1995-ben elsőként ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezményből átvett –rendelkezést, miszerint tilos (felosztással, összeolvasztással vagy más módon) úgy módosítani a közigazgatási egységek határait, hogy az a nemzeti kisebbségek számarányának módosítását célozza vagy eredményezze.

Johannis – aki a romániai német kisebbségi szervezet éléről került a nagypolitikába – az utólag beépített kisebbségvédelmi pontosítás miatt emelt alkotmányossági kifogást a törvénytervezet ellen. A Mediafax értesülése szerint óvását az alkotmánybírák 7-2 arányban utasították el. Romániában a nemzeti kisebbségek lakosságaránytól függ a közigazgatási anyanyelvhasználat joga. A hatályos rendelkezések értelmében azoknak a településeknek kell például a magyar elnevezését is feltüntetni, ahol a magyarok teszik ki a lakosság legalább egy ötödét. A húszszázalékos lakosságarány felett a helyi hatóságoknak az anyanyelvű ügyintézést is lehetővé kell tenni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük