Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis: nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan a kormány kezeli a koronavírus-válságot

Johannis: nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan a kormány kezeli a koronavírus-válságot Románia

Nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan a kormány kezeli a koronavírus-válságot – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő, aki hozzátette: véleménye szerint a kabinet a megfelelő intézkedéseket foganatosította.

Hirdetés
Hirdetés

„Nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan a kormány kezeli a koronavírus-válságot, véleményem szerint a megfelelő időben a megfelelő intézkedéseket foganatosították” – mondta Johannis a Victoria palotában, ahol sor kerül a koronavírus gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásait felmérő minisztériumközi munkacsoport (GLI-ECOROM) első ülésére, hogy felmérjék a Romániára gyakorolt gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásokat.

Johannis közölte, jó az általános állapotuk azoknak a pácienseknek, akik koronavírusos megbetegedésben szenvednek.

Az államfő elmondta: személyesen érdeklődött a betegek állapota felől.

Johannis fontosnak tartotta, hogy „lerombolják azt a mítoszt”, miszerint itt egy „gyilkos vírusról” van szó.

Azt mondta, hogy elégedett azzal, ahogyan az Orban-kabinet kezeli a válságot, és újból felelősségteljes magatartásra tett felhívást.

„Nem hagyhatunk mindent a hatóságokra, mindannyiunknak felelősségteljesen kell eljárnunk, kerülnünk kell a pánikot és hisztériát” – hangoztatta az államfő.

Intézkedési tervet készít a kormány a gazdasági recesszió elkerülésére

A világ gazdasági recesszióra számít a koronavírus-válság miatt, egy intézkedési terv készül – jelentette be szerdán Klaus Johannis államfő.

„Nagyon világos, és ezt a többi európai vezető is megerősítette, hogy a világ gazdasági recesszióra számít miután a koronavírus-válság befejeződött. (…) Mi nem akarjuk vesztegetni az időt, és már előkészítettünk egy intézkedési tervet” – mondta Johannis a Victoria palotában, ahol sor kerül a koronavírus gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásait felmérő minisztériumközi munkacsoport (GLI-ECOROM) első ülésére, hogy felmérjék a Romániára gyakorolt gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásokat.

Johannis hozzátette: Florin Cîţu pénzügyminiszter arról biztosította, hogy semmilyen kifizetéssel nem lesz probléma.

Johannis valós elemzést és felmérést vár a koronavírus gazdasági hatásairól

Az államfő azt kérte szerdán a koronavírus gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásait felmérő minisztériumközi munkacsoporttól (GLI-ECOROM), hogy „valós elemzést és felmérést készítsen” a koronavírus gazdasági hatásairól.

„Mindannyian tisztában kell lennünk azzal, hogy az intézkedéseknek figyelembe kell venniük a munkavállalók, de a vállalatok érdekeit is, és tekintettel kell lenniük a költségvetésre is. (…) Ezek az értékelések alapozzák meg azokat a gazdasági és társadalmi intézkedéseket, amelyek támogatják a gazdasági ágazatokat, és hozzájárulnak a pénzügyi és költségvetési fenntarthatóság biztosításához. Tárgyalásokat folytatunk a Román Nemzeti Bankkal, a kereskedelmi bankokkal és a pénzügyminisztériummal, hogy megelőzzük a bürokratikus zárlatokat. A felelősségnek és az elővigyázatosságnak kell jellemeznie a COVID-19 gazdasági hatásairól szóló nyilvános kommunikációt annak érdekében, hogy ne jelenjen meg több bizonytalanság és nagyobb bizalmatlanság. Meggyőződésem, hogy az összes érintett intézmény és szereplő szoros együttműködésével képesek leszünk elérni a kívánt konkrét eredményeket” – mondta az államfő a GLI-ECOROM munkacsoport első ülésének kezdetén.

Rámutatott, hogy ennek az intézményközi munkacsoportnak gyorsan meg kell határoznia a román gazdaságot érintő várható hatások mértékét.

„A legfontosabb üzenet, amelyet megfogalmazok az, hogy körültekintően és felelősségteljesen értékeljük a gazdasági és társadalmi következményeket, ne minimalizáljuk a regionális és európai szinten egyre növekvő válság gazdasági hatásait. Fontos, hogy meghatározzuk a legmegfelelőbb eszközöket és mechanizmusokat, amelyek nemcsak polgáraink egészségének védelmét szolgálják, ami rendkívül fontos, hanem a gazdaság és a társadalom egészének működését is, amelyek szintén rendkívül fontosak mindannyiunk számára”- hangoztatta Johannis.

Az államfő jelezte, hogy a területen felelős intézmények által készített gazdasági értékeléseknek és előrejelzéseknek lehetővé kell tenniük bizonyos kiszámíthatóságot, valamint gyors és hatékony intézményi reakciót.

„Támogatom az üzleti környezet bevonását, hogy együtt értékelhessük ennek a koronavírus-járványnak a gazdasági hatásait”- mondta Johannis.

Orban: minimálisra kell csökkentenünk a koronavírus gazdasági hatásait

A koronavírus gazdasági, pénzügyi és költségvetési hatásait felmérő minisztériumközi munkacsoport (GLI-ECOROM) feladata, hogy minimálisra csökkentse a vírus okozta válság gazdasági hatásait – közölte szerda délután Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök.

A kormányfő szerint „a gazdaságnak működnie kell”.

„A minimálisra kell csökkentenünk a vírus okozta válság gazdasági hatásait és fel kell készülnünk az utólag esetleg megjelenő kedvező lehetőségek kihasználására” – jelentette ki Orban.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások