Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis megtagadta a legfőbb ügyész felmentését és elutasítja a kormányfő miniszterjelöltjeit

Johannis megtagadta a legfőbb ügyész felmentését és elutasítja a kormányfő miniszterjelöltjeit Románia

Klaus Johannis államfő nem hajlandó felmenteni tisztségéből Augustin Lazăr legfőbb ügyészt, és Viorica Dăncilă szociáldemokrata kormányfő miniszterjelöltjeinek kinevezését is elutasítja – jelentette be maga az elnök pénteki bukaresti sajtóértekezletén.

Lazăr leváltását még októberben kezdeményezte az igazságügyi miniszter, a vádhatóság vezetője azonban bíróság elé vitte az ügyet, Iohannis pedig már akkor jelezte, hogy döntésével megvárja a bíróság határozatát. Mostani, újságírói kérdésre adott válasza sem tekinthető még hivatalos elutasításnak, de az elnök nem titkolta: elégedett Lazăr munkájával és nem fogja őt leváltani.

A jobboldali államfő a jövő hét közepére ígérte a kormányátalakítással kapcsolatos, indoklással ellátott hivatalos válaszát, amelynek „haladéktalan” közzétételére december 20-án kötelezte az alkotmánybíróság. A bukaresti kormány átalakítása körüli politikai csata még novemberben kezdődött. Akkor a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) nyolc minisztere lecseréléséről döntött, de két miniszterjelöltjét Johannis elutasította, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelölttel állt elő, az elnök azt mondta: nem hajlandó egy héten belül két kormányátalakításhoz hozzájárulni, a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit.

Hirdetés
Hirdetés

A jogvitában még az sem egyértelmű, hogy Johannis a kormányfő eredeti miniszterjelöltjeinek, vagy a miniszteri posztokra később javasolt tisztségviselőknek az elutasításáról akar-e hivatalos indoklást kiadni. Elemzők szerint az elnök ezzel az üggyel is azt akarja bizonyítani, hogy jelenleg ő az egyedüli olyan politikai tényező Romániában, amely szembe tud szállni a kormánytöbbség akaratával.

Johannis a májusi európai parlamenti és az év végi romániai elnökválasztást nevezte a 2019-es év legfontosabb politikai eseményeinek. Megerősítette: újabb államfői mandátumra pályázik, legfőbb célkitűzéseiként pedig Románia európai integrációjának és a NATO-ban betöltött szerepének erősítését, illetve a korrupció elleni harc folytatását jelölte meg.

Florin Iordache, a bukaresti képviselőház szociáldemokrata alelnöke szerint Johannis a PSD-vel szemben pozicionálva magát próbál újabb mandátumot szerezni és „törvénysértéseivel” felfüggesztését próbálja kiprovokálni, hogy áldozatként növelje népszerűségét. A nagyobbik kormánypárt megvárja a miniszterjelöltek elutasításának hivatalos indoklását, és annak ismeretében dönt további lépéseiről – mondta a szociáldemokrata politikus.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. január 4., 14:26
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Hatarozottan es nagyon jol tette,hogy nem valtotta le Lazart,es nem nevezte ki a Dancila altal javasolt szemelyeket.Ami pedig az elnoki valasztasokat illeti,teszunk rola,hogy majd ismet o nyerje meg e valasztasokat.

  • User
    Dátum: 2019. január 5., 11:00
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Mások tesznek róla,hogy NE nyerje meg…nem fognak elmenni szavazni! Senkire!Egy másodperc is drága amit ráfordítunk rájuk,de az is igaz ,hogy a remény hal meg utoljára.Lehet reménykedni.

    • User
      Dátum: 2019. január 7., 13:52
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Vagy mindegyiket behúzod…így érvényteleníted a szavazólapodat.Tehát NEM kell feltétlenül valakire szavazni és megjátszani a szakértőt.

  • User
    Dátum: 2019. január 7., 17:36
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Te nem tudsz magyarul, valakire kell szavaznod, az üres is érvényesíthető, a több személyes kivonható. Slussz. Ha nem vitted oda az üres fejedet, akkor nem tettél semmit. Szavaznod kell valahogy!

  • User
    Dátum: 2019. január 7., 23:46
    ÉRTÉKELÉS: 5

    NEM akarok szavazni! Senkire! Érted?Éppen azt nem írod,hogy kötelező azt írod KELL!Nem kell,érted már ?Mit akarod nekem megmagyarázni,hogy mit kell és mit nem kell,azt csinálok amit én jónak látok,nem érdemelnek meg 1 másodpercet sem az időmből.Próbálj meg másokat meggyőzni.

  • User
    Dátum: 2019. január 8., 10:59
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Pont az ilyen emberek miatt tartunk ott, ahol tartunk, akik egyetlen másodpercet sem hajlandók közösségi ügyekre áldozni az életükből. Többségüket teljesen megfertőzte a vadliberalizmus velejárója, az individualizmus, aminek lényege, hogy csak magukkal törődnek, magasról tesznek mindenki másra: a szűkebb és tágabb közösségükre, nemzetükre. Egy ártatlan szavazással is hozzájárulhatnál ahhoz, hogy közösséged ügye jobbra forduljon, de hát könnyebb önzősködni, s aztán szidni a rendszert, hogy milyen rosszul működik minden.

  • User
    Dátum: 2019. január 8., 11:47
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ez amit leírtál,maga a demagógia magas iskolája!Közösség ,nemzet…ejha!Amikor a saját ‘nemzeted „becsap már idestova 30 éve,akkor miről is beszélünk ?Amikor a ‘nemzeted’ képviselői lefekszenek az aktuális állami hatalomnak ,hülyére gazdagodnak ,”nemzeti ” téren alig érnek el valamit és még azt várják,hogy támogasd őket.Megemlítenék csak annyit,hogy a székelység valódi képviselői még a magyar királyokkal és az erdélyi vajdákkal és fejedelmekkel is szembementek.Ennyi!Nyalhatsz tovább…

  • User
    Dátum: 2019. január 8., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ha a polgári jogaidat bevonnák, mondjuk valami bűntett miatt, éppen elsőnek a szavazati jogod gyakorlásának hiányát hoznád fel. Ezért kell. Itt pedig igénytelenséget hirdetni, éppen olyan ártalmas, mint a szavazati jogot elutasítani. Én nem szakértőként, hanem szavazatszámláló keserű tapasztalatából kiindulva beszélek.