Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis: még mindig a járvány növekvő szakaszában vagyunk

Johannis: még mindig a járvány növekvő szakaszában vagyunk Románia

Még mindig a járvány növekvő szakaszában vagyunk, továbbra is szigorúan be kell tartanunk a korlátozó intézkedéseket – nyilatkozta csütörtökön a Cotroceni-palotában Klaus Iohannis államfő.

Hirdetés
Hirdetés

„Sajnos ma túlléptük a tízezer embert, akik a COVID-19-cel fertőzöttek, és az elmúlt 24 órában jelentősen, majdnem négyszázzal nőtt a megerősített esetek száma. Ezek az adatok mind azt mutatják, hogy még mindig a járvány növekvő szakaszában vagyunk, és továbbra is szigorúan be kell tartanunk a higiéniai előírásokat és a társadalmi távolságtartási intézkedéseket” – hangoztatta Johannis.

Rámutatott, hogy a legtöbb állam még mindig a járvány korai szakaszában van, és azokban az országokban, amelyeket korábban voltak érintettek, a járvány aggasztó újjáéledése következik be.

„Orvosi bizonyítékok arra utalnak, hogy a világ népességének nagy része megfertőződhet, ami azt jelenti, hogy nagy annak a kockázata, hogy a járvány kiújuljon, még azokon a területeken is, ahol úgy tűnt, hogy már ellenőrzés alatt van. Mindez azt mutatja, hogy a világjárvány következményeinek leküzdésére az egyes országok erőfeszítéseit meg kell erősíteni európai szintű közös erőfeszítésekkel” – mondta Johannis.

Támogatni fogja egy gazdasági fellendülési alap létrehozását

Támogatni fogja egy olyan gazdasági fellendülési alap létrehozását, amelyet valamennyi EU tagállam igénybe vehet – jelentette ki Klaus Johannis.

Az államfő azt megelőzően nyilatkozott, hogy sor került volna az Európai Tanács tagjaival tartott videokonferenciára, amelynek napirendjén a COVID-19 világjárvány kezelése szerepel.

„Támogatni fogom egy olyan gazdasági fellendülési alap létrehozását, amely valamennyi tagállam számára hasznos lesz, mint kiegészítő eszköz a más, európai szinten meghozott támogatási intézkedésekhez. Ennek az eszköznek ki kell egészítenie az Unió jövőbeli költségvetéséből származó finanszírozást a 2021- 2027-es időszakra, és a tagállamok valódi ágazati szükségleteire kell felhasználni, gondolok itt például az orvosi és gazdasági ágazatokra, amelyeket a COVID-19 világjárvány leginkább érintett” – mutatott rá Johannis.

Johannis ugyanakkor kiállt a „hagyományos politikák” mellett.

„Másrészt erősen támogatni fogom a hagyományos politikákat – a kohéziós és az agrárpolitika egyáltalán nem veszíti el fontosságát a jelenlegi bonyolult helyzetben. Ellenkezőleg, ezeknek kell a következő uniós költségvetés alapját képezniük, hogy csökkenjen a fejlettségbeli különbség a tagállamok vagy az európai régiók között” – hangoztatta az államfő.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük