Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis elnök támogatja a nyugdíjkorhatár 70 évre emelését az orvosok és tanárok esetében

Johannis elnök támogatja a nyugdíjkorhatár 70 évre emelését az orvosok és tanárok esetében Románia

Klaus Johannis államfő egyetért azzal, hogy az orvosok és a pedagógusok 70 éves korukig dolgozhassanak.

Hirdetés
Hirdetés

Az újságírókkal tartott informális találkozón az elnök azt mondta, meg kell adni az esélyt a tanároknak és az orvosoknak, hogy minél több ideig dolgozzanak a rendszerben, a lehetőség azonban opcionális kell hogy legyen, nem szabad kötelezi őket erre. „Nagyon jó szakembereink vannak, akik a nyugdíjazásuk utáni években is tudnának dolgozni, ugyanakkor hiány van a jól képzett munkaerőből” – érvelt Johannis.

A különnnyugdíjak eltörlése kapcsán az államfő azt mondta, ez egyelőre csak egy „médialufi”, konkrétum még nem történt semmi.

Állítása szerint jelenleg van még pénz a költségvetésben a különnyugdíjak kifizetésére, a 2020. szeptember 1-jétől esedékes 40 százalékos nyugdíjemelés után azonban problémák adódhatnak a következő két évre nézve.

Támogatja a parlament házelnökeinek leváltását

Klaus Johannis azt nyilatkozta, helyesnek találná a parlament két házelnökének, Teodor Meleşcanunak és Marcel Cioalcunak a leváltását.

„Helyesnek tűnne, hogy váltsák le a parlament házelnökeit. Mindenképpen furcsának találtam, hogy a parlament (1989-es forradalomra emlékező – szm) ünnepi ülését a volt nomenklatúra egy ismert tagja vezesse” – hangoztatta Johannis.

Vissza fogják hívni George Maiort washingtoni nagyköveti állomáshelyéről

Az államfő azt is elmondta, hogy vissza fogják hívni George Maiort washingtoni nagyköveti állomáshelyéről.

Johannis szerint a nagyköveti megbízás ideje „meglehetősen rugalmas”, és nem törvényszerű, hogy valakit akkor váltsanak le, amikor lejárt a mandátuma.

Nagyszebenben tölti a téli ünnepeket

Klaus Johannis arról számolt be, hogy Nagyszebenben tölti a téli ünnepeket.

„Otthon maradok az ünnepek alatt. Szeretnék két-három olyan napot, amikor nem csinálok semmit” – mondta Johannis.

Az elnök hozzátette: ha az időjárás megengedi, sízni is el szeretne menni a vakáció alatt.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 20., 16:55
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Ha 70 évre emelik a nyugdíj kórhatárt az orvosnál, abban az esetben ha ő akarja még ok, mert 30 éves koruk előtt nem igazán állnak munkába és nincs szakmai „kiteljesedés” sokuk szerint! A mai gugel betegekkel 60-65 éves korukig untig elég az orvosoknak is! Ha mégis akar melózni legtöbbjük magánkabinetekben meg is teszi! Ami a tanárokat illeti elég érdekes, mert akik ledolgoztak 30- 40 évet azok menekülnek a katedra mögül! Kivételt képeznek az igazgatók, aligazgatók, szindikát elnökök és inspektorok, akiknek a 80 éves kórhatár sem elég!!! A megye 60 utáni vezetősége munkanapokon 1/2viagrát vesz be, h a személyzetet b@$zog@$$a!!!😁😂🤣

    • User
      Dátum: 2019. december 22., 13:19
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Ott van FFP már tíz évvel ezelőtt kirúghatták volna a TF – ről, a kollégák semmit nem nyernek jelenlétéből, mert nagy kerékkötő. Ráadásul döntéshozó is néha, bár szerintem soha nem volt komolyan katedrán. Mikor a Váradiban betanított, a kilencedikes dolgozatokon a szavak száma szerint felpontozta a vétózott dolgozatokat. Még ma is lesi, hogy ki mikor mit kivel. Valamit azért mégis csak tud, mert nem küldi senki a francba.

  • User
    Dátum: 2019. december 20., 19:24
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ez volt tanár?most is fizetnek a tanároknak,tanítóknak valami elkopási/uzură pótlékot ,amikor a nők már 58 éves korukban nyugdíjba mentek…alig várták ,hogy megszabaduljanak a tanítástól annyirra elfáradtak/elkoptak.És most 70 évre emelné ?Megkapta az ukázt a mamitól és az IMF -től,mert muszáj lesz óriási kölcsönöket felvenni.Minden nap halljuk-nincs pénz erre ,arra,amarra…bezzeg akkor nem figyelmeztetett sem az imf sem az únyijó…jó a fenét!

  • User
    Dátum: 2019. december 22., 22:57
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Sem a tanarok, sem az orvosok sem senki aki emberekkel dolgozik es mindig megfeleloen kell viselkednie bármennyire”robban”, az nem tud helyt allni annyi évig! Ez nem jo ötlet! Erre már van pèlda!!